Miután dicső királyunk és szépséges felesége végighallgatta az öt lovag bemutatkozását, tekintetével méltatta a felvonultatott címereket, és rábólintott a lovagi tornák kezdésére, a nemes ifjak Nagy Lajos korát firtató kérdésekre válaszoltak, majd nekiláttak a sárkánykészítésnek.
Előbb a csatlósok játékát követték az egybegyűltek, majd a csapatjátékon és vívóbemutatón drukkoltak, akinek pedig kedve volt, maradt a táncoktatásra is, ahol a lovagi kornak megfelelő eleganciával megjelent urak és hölgyek tanulták a lépéseket. Hogy végül az ügyességi próbákon vagy a tudáson múlik-e, ki lesz idén Szent György lovag, nem tudni, de mindez kiderül vasárnap délután, amikor a nagyközönség előtt a győztest lovaggá ütik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.