Harminchat polgármesterrel és 672 helyi, illetve megyei tanácstagjelölttel indul az RMDSZ a júniusi önkormányzati választásokon. A magyarok lakta települések mindegyikében megméretkeznek, 14 községben ellenjelöltje sincs az RMDSZ-es pályázónak.
A kedd éjféli határidőig iktattak minden listát – jelentette be Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke. A megyei tanácsnál az első húsz bejutónak tekintett helyből tízre fiatalokat jelölnek, és két nő is szerepel a listán, a névsor második felében köztiszteletben álló személyiségek sorakoznak, akik eddigi munkájukkal bizonyítottak. Első helyre Tamás Sándor került, a második Henning László, harmadik Dálnoki Lajos, őt követi Benkő Erika, Váncza Tibor, Dimény György, Grüman Róbert, Bodó Lajos, Szarvadi Loránd és Kiss Imre. Tamás Sándor kiemelte, a 31 tagú testületben jelenleg 19 RMDSZ-es képviselő dolgozik, céljuk javítani ezen az álláson. A megyei tanácselnöki tisztségre ő pályázik – idén a testület szavaz erről, nem közvetlenül választják a polgárok –, az alelnökök személyéről van elképzelése, de egyelőre nem nyilatkozik.
A megye 40 magyarok lakta közigazgatási egységéből 36-ban saját polgármesterjelölttel jelentkezik az RMDSZ, három helyen az MPP jelöltjét támogatja, Vargyason pedig a független indulót. Barátoson, Bardocon, Csernátonban, Esztelneken, Kézdialmáson, Kézdiszentkereszten, Kézdiszentléleken, Kommandón, Lemhényben, Mikóújfaluban, Nagybaconban, Rétyen, Sepsisbodokon és Torján csak RMDSZ-es jelölt pályázik a polgármesteri tisztségre. Tamás Sándor kiemelte, a jelöltállításnál elsődleges szempont volt, ki mit tett, mit tud tenni települése fejlesztéséért, a közösség építéséért, bíznak a magas részvételben még ott is, ahol nincs ellenjelölt.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ jelöltje kiemelte, folytatná eddigi tevékenységét, mert szereti munkáját, a várost, lakóit. A következő mandátumra három prioritást határozott meg. Kiemelten kezelné az oktatást, szeretné, ha legalább egyik középiskola bekerülne Románia első száz legjobbja közé, de azt is, ha az itteni tanárok fontosnak éreznék magukat. Figyelmet fordítanak a munkahelyteremtésre, s a mélyszegénységben élők felzárkóztatására, erre jelentős uniós források is rendelkezésre állnak majd. Székelyföld korszerűsítése érdekében igyekeznek egyensúlyt teremteni a közösségépítés és az infrastrukturális fejlesztések között. A sepsiszentgyörgyi önkormányzati listáról elmondta, az első 15 helyen kilencen 45 év alattiak, hatan 35 évnél fiatalabbak és öten nők. A legfiatalabb jelöltjük 25 éves, a legidősebb 75. Mindannyian jó szakemberek, számos területről, igyekeztek úgy összeállítani a névsort, hogy minden szakbizottságba jusson megfelelően felkészült képviselő. A megyeközponti lista vezetője Antal Árpád, őt követi Sztakics Éva, Czimbalmos Csaba, Tóth-Birtan Csaba, Kondor Ágota, Miklós Zoltán, Debreczeni László, Magyarosi Imola, Zsigmond József és Kelemen Szilárd. Alpolgármesternek Sztakics Évát és Tóth-Birtan Csabát jelölik, Tischler Ferenc a szociális területet irányítja majd, az új pályázati lehetőségekkel kiemelt feladatok várnak rá.