Kétszáz polgármesteri címet szeretne az RMDSZ

2016. április 28., csütörtök, Közélet

Önkormányzati pozícióinak megőrzésére törekszik az RMDSZ a június 5-én tartandó önkormányzati választásokon – mondta Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke tegnap, miután lezárult a jelöltlisták leadásának időszaka.
 

 

A kampányfőnöki tisztséget is betöltő Kovács Péter közölte: a szövetség legalább 200 polgármesteri tisztség és 2300 önkormányzati képviselői mandátum megszerzését tűzte ki célul. A számok a szövetség jelenlegi önkormányzati pozícióit jelzik, de jó esély mutatkozik a képviselet javítására is. A négy évvel ezelőtti választásokon ugyanis olyan körülmények között veszített fontos önkormányzati tisztségeket az RMDSZ, hogy a két nagy párt – a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt – a Szociálliberális Szövetségbe tömörülve indult. Az a tény, hogy ezek a pártok most egymással versenyeznek, a román szavazatok fokozottabb megoszlását eredményezi, és a magyar jelöltek esélyeit növeli. A szövetség meg szeretné duplázni önkormányzati elnöki pozícióit: a Hargita és Kovászna megyei mellett a Szatmár és Maros megyei önkormányzatok négy évvel ezelőtt elvesztett elnöki pozícióját is vissza szeretné szerezni. Szerinte nem lehet kiszámítani, hogy kedvez-e e cél elérésének az a tény, hogy idén nem közvetlen választással, hanem közvetve, a képviselő-testület tagjai közül választják ki az elnököt.
Hasonlóan fontos célnak nevezte, hogy Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor, Marosvásárhelyen pedig a függetlenként induló Soós Zoltán nyerje meg a polgármesteri tisztséget. Szatmárnémetiben erre azért van esély, mert Dorel Coica jelenlegi polgármester – aki négy évvel ezelőtt az RMDSZ-es Ilyés Gyulát váltotta le – semmilyen választási ígéretét nem teljesítette. Marosvásárhelyen az növeli a magyar jelölt esélyét, hogy a várost 2000 óta vezető Dorin Florea ellen bűnvádi eljárások zajlanak, és míg a román szavazatok jobban megoszlanak majd, valamennyi magyar párt az előválasztáson kiválasztott Soós Zoltánt támogatja. Kovács Péter szerint arra is jó esély mutatkozik, hogy Nagy András vissza­térjen a szászrégeni polgármesteri székbe. Szerinte nem jelent hátrányt az RMDSZ-nek az a tény, hogy mind a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje, mind pedig a Hargita megyei elnökjelöltje ellen bűnvádi eljárás zajlik. Ráduly Róbert, Antal Árpád és Borboly Csaba is élvezi a közösség bizalmát, továbbá különbséget kell tenni a székelyföldi vezetők és a Kárpátokon túli politikusok elleni eljárások között. „Míg Dél-Romániában több millió eurós korrupciós ügyekről van szó, addig például Csíkszeredában többek között egy 30 eurós benzinszámla miatt folyik eljárás az RMDSZ jelöltje ellen” – jelentette ki az RMDSZ ügyvezető elnöke. Mintegy tucatnyi magyar többségű településen támogatja az RMDSZ a Magyar Polgári Párt (MPP) polgármesterjelöltjét. Ezek között Gyergyószentmiklóst és Tusnádfürdőt említette. Az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint arra is jó esély mutatkozik, hogy a szövetség a jelenlegi négynél több jelöltet juttasson be a kolozsvári önkormányzati testületbe, hiszen – mint fogalmazott – Horváth Anna sikeres alpolgármestere volt az elmúlt négy évben a városnak, és az RMDSZ-jelöltlista második helyén az egyházak jelöltjeként a rendkívül népszerű Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) politikusa szerepel.
Kovács Péter szerint a demográfiai változások aligha befolyásolják majd az eredményt, hiszen a magyarság számaránya országos szinten nem változott számottevően az elmúlt négy évben: míg a szórványvidékeken csökkent, Székelyföldön nőtt a magyarok helyi aránya.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-04-28: Közélet - Farkas Réka:

Választásokra készen (Kampányban az RMDSZ)

Harminchat polgármesterrel és 672 helyi, illetve megyei tanácstagjelölttel indul az RMDSZ a júniusi önkormányzati választásokon. A magyarok lakta települések mindegyikében megméretkeznek, 14 községben ellenjelöltje sincs az RMDSZ-es pályázónak. 
2016-04-28: Jegyzet - Kuti János:

Merre a jó irány? (Kármentő)

Románia lakosságának 58,8 százaléka úgy véli, nem jó irányban haladunk. Úgy tűnik, hogy senki – akinek lehetősége lenne a megfelelő irányba terelni az ország szekerét – nem tudja, merre is van az. A rossz iránytartás kárvallottjai egyre csak azt mondogatják, hogy másfelé kellene mozdulni. A nép szava isten szava volt novemberben, mikor az emberek nem a régi kor­mánnyal akartak menetelni rossz felé, ezért a tüntetések után az országirányító pártok ’jettükben bedobták a gyeplőt a lovak közé, és lemondtak a hon kormányzásáról az úgynevezett technokratákra bízván azt az új választásokig.