Belföldi hírek

2007. június 29., péntek, Belföld

Rendelkezhet a kormány

A képviselőház tegnap 156 szavazattal 53 ellenében elfogadta azt a törvénytervezetet, amely felhatalmazza a kormányt, hogy a parlamenti vakáció idején — július 1. és szeptember 1. között — rendeleteket bocsásson ki. Hatáskörét azonban korlátozták: a turizmusra, környezetvédelemre és mezőgazdaságra vonatkozó fejezeteket kivették a jogászok. A pénzügy viszont maradt, így a költségvetés-kiegészítés is lehetséges a nyáron. A demokrata képviselők a törvénytervezet ellen szavaztak. A szenátus elutasította a törvénytervezetet, de az ügyben a képviselőház a döntő szerv.

Létszámhiánnyal bukott

Elutasította tegnap a szenátus az SZDP egészségüggyel kapcsolatos egyszerű indítványát, mivel ez nem kapott elegendő szavazatot: a szükséges 69 helyett csak 53-an álltak ki mellette, 36-an ellene, ketten pedig tartózkodtak. A szenátorok elektronikus úton fejtették ki opciójukat, a szavazat titkos volt. Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter ennek ellenére úgy véli, a felvetett gondok reálisak, és meg akarja oldani őket a nyár folyamán. A legfontosabb az, hogy a lakosságot jobban ellássák gyógyszerekkel — jelentette ki.

Intés az agrárminiszternek

Megszavazta a képviselőház tegnap a szociáldemokraták által benyújtott, a mezőgazdaságra vonatkozó egyszerű indítványt, így Decebal Traian Remeş tárcavezetőnek figyelembe kell vennie az ellenzék javaslatait, de egyéb szankcióval nem jár ez a politikai kezdeményezés. A Négymillió lej támogatás minden hektár megművelhető területért címet viselő egyszerű indítványt kedden vitatták meg, de létszám hiányában nem voksoltak róla. Tegnap az SZDP, a DP és az NRP érvelt mellette, az NLP, az RMDSZ és a KP ellene. Remeş a szavazást követően kijelentette: arra számított, a honatyák elmennek vakációzni, és hagyják, hogy nyugodtan elkészítse a ,,házi feladatokat". Szerinte a tárca legtöbb egy héten belül rendbe teszi a költségvetést. Tehát az aszály által sújtott gazdák kártérítésére július 31-éig ki kellene utalni a pénzt, az őszi vetésekre pedig szeptember végéig. A területalapú támogatásokat differenciáltan, a terménytől függően adják, értékük 400 és 650 lej között lesz hektáronként.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 2867
szavazógép
2007-06-29: Közélet - x:

Bodrogi Gyula a nemzet színésze

Bodrogi Gyula Kossuth-díjas kiváló és érdemes művészt választották meg a hónap elején elhunyt Darvas Iván helyére a nemzet színésze cím viselői tegnap.
2007-06-29: Közélet - Mózes László:

Külföldi hírek

Brit kormányátalakítás
A várakozásoknak megfelelően személycseréket hajtott végre tegnap kormánya legfontosabb posztjain Gordon Brown brit kormányfő.