Külföldi hírek

2007. június 29., péntek, Közélet

Brit kormányátalakítás

A várakozásoknak megfelelően személycseréket hajtott végre tegnap kormánya legfontosabb posztjain Gordon Brown brit kormányfő.

A 41 éves David Milibandet, a környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi tárca eddigi vezetőjét nevezte ki külügyminiszterré. Miliband, a munkáspárti brit kormány egyik feltörekvő ifjú tehetsége. Brown új egészségügyi minisztert is kinevezett Alan Johnson, az oktatási tárca eddigi vezetője személyében. A kormányfő, aki a pénzügyminiszteri tárcát cserélte fel a miniszterelnöki tisztségre, saját egykori posztjára régi szövetségesét, Alistair Darling ipari és kereskedelmi minisztert nevezte ki. Korábbi bejelentésének megfelelően távozott John Reid belügyminiszter; az ő posztját Jacqui Smith vette át.

Fidesz: Gyurcsány érintett lehet

A Fidesz szerint alapos a gyanú, hogy Gyurcsány Ferenc közvetlenül érintett az olajügyekben, ezért azt kezdeményezik, hogy a kormánytól és a miniszterelnöktől független bizottság vizsgálja meg az iratokat ― jelentette be Demeter Ervin. Azt szeretnék, hogy Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a nemzetbiztonsági és a gazdasági bizottság elnökeivel konzultálva független rendőrségi, jogi és gazdasági szakembereket kérjen fel az olajügyekben keletkezett iratok vizsgálatára ― közölte az Orbán-kormány titokminisztere. * A kormányszóvivő szerint a Fidesz ismét előrángatott valamit, amiről egyszer már kiderült, hogy nem igaz, és Gyurcsány Ferenc nem érintett az ügyben.

Vizsgálják az olajiratokat

Tegnap megtartotta első ülését az a kormányzati munkacsoport, amelyet Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányítására kijelölt miniszter hívott életre. Az ülésen a munkacsoportot irányító Buzálné Szabó Mária, a Nemzetbiztonsági Iroda vezeője körvonalazta a szelekció elveit: azon iratokat lehet és kell felszabadítani, amelyek esetében a minősítés fenntartásához nem fűződik bűnüldözési vagy nemzetbiztonsági érdek. Az első felszabadított dokumentumokat vélhetően még a nyár vége előtt megismerheti a közvélemény.

Gyomrában is él a nemzet

Nemcsak nyelvében, hanem gyomrában és ízeiben is él a nemzet, mert lehet egy idegen kultúra szerint élni, idegen nyelven beszélni és idegen szokásokat elsajátítani, de nem lehet elfelejteni a gyerekkor ízeit, édesanyánk, nagymamánk főztjét ― mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, miután a parlamentből átszállították a Várba a Magyarok asztala című könyvet tegnap. A világ harmadik legnagyobb könyvét Szili Katalin adta át a Fehér Asztal Lovagrend tagjainak, akik huszárok felvezetésével hintón szállították a könyvet a budai Várba A Magyarok Nagy Asztala elnevezésű gasztronómiai fesztiválra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2007-06-29: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

Rendelkezhet a kormány
A képviselőház tegnap 156 szavazattal 53 ellenében elfogadta azt a törvénytervezetet, amely felhatalmazza a kormányt, hogy a parlamenti vakáció idején — július 1. és szeptember 1. között — rendeleteket bocsásson ki. Hatáskörét azonban korlátozták: a turizmusra, környezetvédelemre és mezőgazdaságra vonatkozó fejezeteket kivették a jogászok. A pénzügy viszont maradt, így a költségvetés-kiegészítés is lehetséges a nyáron. A demokrata képviselők a törvénytervezet ellen szavaztak. A szenátus elutasította a törvénytervezetet, de az ügyben a képviselőház a döntő szerv.
2007-06-29: Belföld - x:

Hírsaláta

BOTRÁNY AZ ET KÖZGYŰLÉSÉN. A román küldöttség a továbbiakban nem vesz részt az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének munkájában — jelentették be a delegáció tagjai Strasbourgban.