Örökre megpihent a fogathajtás háromszéki atyja

2008. május 5., hétfő, Sport

A Székely Lipicai Lovasklub bázisa nyújtotta csodálatos látvány keltette örömbe üröm is vegyült, Bartha Róbert ugyanis tájékoztatott arról, hogy elhunyt Tóth Ferenc, az Incitato Lovasklub megálmodója, megalapítója, a háromszéki lovassport, a fogathajtás atyja.

De fogalmazhatok úgy is, hogy az erdélyi fogathajtás újraélesztőinek egyik zászlóvivője, hiszen ahogy a decemberi változások megnyitották a lehetőségek kapuit, Tóth Ferenc együtt lépett azokkal a sportbarátokkal, akik soha nem felejtették el a magyar ember lóhoz kötődő kapcsolatát, akik igyekeztek újraéleszteni e kapcsolatot beszédesen kifejező lovassportot, ezen belül a fogathajtást.

Tóth Ferenc örök időre szóló érdemeket szerzett az Incitato lipicai fajló háromszéki tenyésztésében, lovasklubot alapított Szentkatolnán (mely később a Dálnoki Ménes székhelyére költözött), hagyományos fogathajtó versenyt — Incitato Kupa néven — szervezett Fortyogó-fürdőn, nemzetközi szinten lovastusa-vetélkedőt, fogathajtói dr. Kádár László, Bartha Róbert, Kádár Barna... országos bajnoki címet, érmeket szereztek, világbajnokságokon képviselték hazánkat, Háromszéket, és minden nyáron megszervezte az Incitato művésztelepet. Örökké emlékezetes marad, amint markáns, hatalmas termetével vé­gigsétált a lovaspályán, szinte érezni lehetett, mint irányít szigorú tekintetével, mint parancsol rendet, fegyelmet a versenypályán. Tudta mindenki, hogy e szigorú tekintet mögött egy igazi lóbarát, sportbarát hatalmas szíve dobog.

Örökké emlékezetes marad... Mert lám, ez a hatalmas szív belefáradt az élet viharában feltörő betegséggel vívott harcába, s egyszerűen megszűnt dobogni. A háromszéki fogathajtás atyja örökre megpihent.

Emléke viszont örökké fog élni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1433
szavazógép
2008-05-05: Sport - Áros Károly:

Farm utca 500. (Lovassport)

Hónapokkal ezelőtt jeleztük, hogy a Sepsiszentgyörgyi Lipicai Lovasklub frontembere, a válogatott fogathajtó, egykori országos bajnok és bajnoki érmes, Bartha Róbert kivonult Sepsiszentgyörgyről, nem, nem azért mert száműzték, hanem mert Uzonfüzes tőszomszédságában felgyorsított ütemben munkálkodik a Bartha-tanya építésén.
2008-05-05: Sport - Áros Károly:

Naptár (Magyarok az újkori olimpiai játékokon)

Május 5. Huszonnégy évvel ezelőtt hunyt el Bozsi Mihály vízilabdázó, a berlini olimpián (1936) aranyérmet nyert magyar vízilabda-válogatott tagja.