Háromszék kiáll az SZNT kezdeményezése mellett

2016. május 13., péntek, Belföld

Lassan évtizedekben lehet már mérni, hogy mióta próbálja az őshonos nemzeti kisebbségek jogait, illetve specifikus igényeit az Európai Unió jogalkotásában szempontként érvényesíteni a magyarság, többek között annak erdélyi képviselői – hívja fel a figyelmet tegnap kiadott közleményében Kovászna Megye Tanácsa, Tamás Sándor megyeitanács-elnök pedig kijelentette: a luxemburgi bíróság kedvezőtlen ítélete ellenére Háromszék továbbra is kiáll az SZNT kezdeményezése mellett.
 

 

A közlemény felidézi: 2013-ban több természetes személy a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért címmel kezdeményezést nyújtott be több nemzeti kisebbség képviselőjeként az Európai Bizottsághoz, amelynek célja, hogy a nemzeti, nyelvi régiók sajátos védelemmel rendelkezzenek az Európai Unióban. A kezdeményezés számos országból talált támogatókra. A kezdeményezőbizottság tagjai között szerepelt Izsák Balázs (Románia, Székelyföld), Dabis Attila (Magyarország), Boldoghy Olivér és Őry Péter (Szlovákia, Felvidék), illetve osztrák, belga, holland, baszk, katalán, svéd és német képviselő.
A kezdeményezést az Európai Bizottság 2014-ben elutasította. Ezt követően az SZNT nevében Izsák Balázs és Dabis Attila Magyarország és Kovászna megye tanácsának támogatásával fellebbezett a döntés ellen, ám az Európai Bíróság elutasította az óvást.
Tamás Sándor a luxemburgi bíróság keddi ítéletéről elmondta: „Számítottunk arra, hogy ezt a döntést hozza majd a bíróság: az Európai Unió, rendkívül finoman fogalmazva, fél a kisebbségi jogok felvállalásától. A nemzeti kisebbségek problémáinak megoldását a szőnyeg alá seprik, olyan érvekre támaszkodva, amelyeket a hazai, véleményem szerint elfogult politikumtól, bíróságoktól hallhattunk. Persze mondhatnánk azt, hogy akkor semmi értelme sem volt az egésznek, de ez nem igaz. Brüsszelben egyszerűbb félrenézni, ha a magyar egyetemekről, nyelvi jogokról, szimbólumhasználatról vagy akár a Mikó-ügyről van szó. Amikor egyetlen megyei önkormányzatként támogattuk a fellebbezést, akkor tudatosan tettünk azért egy lépést, hogy erről a számukra kényelmetlen kérdésről kelljen beszélniük Brüsszelben. Szlovákia és Románia képviselete is visított – én azt mondom, hogy jól is tették, mert ezáltal nekünk segítettek, hiszen mediatizálták ezt a problémát. Ebben a helyzetben az első lépés, hogy rajtunk kívül más is tudjon a létezéséről. Ez nem győzelem, sőt, iszonyatosan távol van attól, ellenben egy olyan kiindulópont, amelybe belekényszerültünk, belekényszerítettek bennünket. Fontosnak tartom, hogy a most született döntést Izsák Balázsék megfellebbezték. Ettől nyilván nem változik meg az eurokraták gondolkodásmódja, de most nem is az a cél: azt akarjuk elérni, hogy olyanok legyünk, mint a kavics a cipőben: ideig-óráig lehet mellőzni, de amikor a talpat már nagyon szúrja, akkor muszáj, kell a kérdéssel foglalkozni. Ezek után nyilvánvaló, hogy továbbra is támogatjuk ezt a kezdeményezést!”

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2016-05-13: Nyílttér - Demeter J. Ildikó:

Parkológond az Árnyas utcában

Szokatlan panasszal kereste fel szerkesztőségünket a sepsiszentgyörgyi Simon házaspár. Elmondásuk szerint 1996-ban a polgármesteri hivatal által kiadott és 2002-ben megújított engedély alapján öt másik családdal együtt kialakítottak egy parkolót a lakhelyük – egy Árnyas utcai tömbház – közelében.
2016-05-13: Belföld - :

Zarándokvonat Kolozsváron

Tegnap délután Kolozsvárra érkezett az egyik különvonat, amely a csíksomlyói búcsúra szállítja a magyarországi zarándokokat.