Szokatlan panasszal kereste fel szerkesztőségünket a sepsiszentgyörgyi Simon házaspár. Elmondásuk szerint 1996-ban a polgármesteri hivatal által kiadott és 2002-ben megújított engedély alapján öt másik családdal együtt kialakítottak egy parkolót a lakhelyük – egy Árnyas utcai tömbház – közelében.
Ez nem volt sem egyszerű, sem olcsó mulatság: rajzot kellett készíttetni, jóváhagyásokat beszerezni a víz-, gáz- és áramszolgáltatótól, rendezni a lejtős terepet, árkot ásatni, követ hordani, vízlefolyást megoldani, elegyengetni, ami mind pénzbe került. De elkészült a hat férőhelyes parkoló, amit csak ők használtak – mindaddig, amíg új szomszéd nem költözött a tömbházba, aki ott parkol, ahol helyet talál, és sokszor bizony két autót is ott tart, ahova eddig a régi lakók nem húztak be. Ennek már két éve, és most már mások is megállnak azon a helyen, amelyet még mindig ez a hat család gondoz (évenként újrakavicsoztat a saját költségén), noha nem mindig tudja beállítani oda a személygépkocsiját. Ebbe nem nyugodtak bele, írtak a polgármesteri hivatalnak, voltak kihallgatáson is, ahol elmondták, hogy ragaszkodnak az általuk kialakított parkolóhelyhez, hajlandóak az éves bért is kifizetni érte, csak lezárhassák maguknak; ha ezt nem lehet, ássák fel, de ne adják másnak, aki nem dolgozott vele. Beadványaikra, kérdéseikre többféle választ kaptak: szóban azt, hogy a régi engedély már nem érvényes, az egész parkolót jogtalanul hozták létre, írásban pedig azt, hogy csak versenytárgyalással lehet a lakótelepi parkolókat bérbe adni; az utolsó, 2015. augusztus 4-én iktatott kérésükre egyáltalán nem feleltek.
Dehogynem feleltünk, magam is többször beszéltem az érintett családokkal a fogadóórákon – közölte megkeresésünkre Antal Árpád polgármester –, a jogászokkal is többször tanácskoztam, hogy mit lehet ebben az esetben tenni. Szeretnénk megnyugtatóan rendezni a helyzetet, de ez a parkoló közterületen van, és emiatt nem tudunk senkit előnyben részesíteni az ott lakók közül. Ezeknek a családoknak van egy régi papírjuk, de közterületen nem lehet csak úgy építkezni... Jelenleg egyetlen törvényes megoldás van: felújítjuk a parkolót, és meghirdetjük a versenytárgyalást a lezárható helyek bérlésére. Közvetlenül nem tudjuk senkinek odaítélni a parkolóhelyeket, de a licit mindenki számára nyitott, tehát a régi lakók is részt vehetnek rajta, és nyerhetnek is. Addig marad a szabad parkolás, mert felújítatlan helyet nem adunk bérbe.