Gheorghe-Mircea Diacon, a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal vezetője feljelentette a sepsiszentgyörgyi H–Press Kft. által kiadott Háromszék napilapot és Bedő Zoltánt az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, derül ki a testület értesítésésből, melyet tegnap kaptunk meg.
A feljelentés tárgya Bedő Zoltán, „Kovászna Megye Tanácsának tagja” A főfelügyelőnek távoznia kell! című jegyzete, mely a főfogyasztóvédő szerint „diszkriminálja” őt. A beadványban az áll, az illető véleményanyag a Háromszékben jelent meg, a feljelentéshez meg a Székely Hírmondóból kimásolt jegyzetet mellékelte. Ugyanis ott jelent meg az anyag. Különben Bedő Zoltán megyei tanácstagi mandátuma még tavaly novemberben megszűnt, Diacon a feljelentést idén április 20-án tette. Diacon kéri a diszkriminációellenes tanácsot, bírságolja meg a felelősöket, és kötelezze a meghozandó határozat közlésére.
Az Adjudról Háromszékre szegődött Diacon előbb rendőr volt, de magatartása miatt eltanácsolták az intézménytől. Aztán polgárőrnek állt, onnan meg kirúgták. 2013. január közepétől politikai hátszéllel a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője. Azóta többször felhívta magára a figyelmet, többek között a „székely ízek” üldözésével, a taxisok SIC-matrica miatti megbírságolásával, az unitárius ifjak árkosi egyházi táborában rendőri kísérettel való, túlkapásnak minősülő ellenőrzésével, a Háromszéket kiadó H–Press Kft. jogtalan megbírságolásával, vendéglői dulakodásával és hivatali visszaélésével, mely cselekedetekről lapunkban beszámoltunk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.