Miután korábban megteremtette a választás szabadságát, a Magyar Polgári Párt a valós együttműködésre is lehetőséget ad – így vezette fel Kulcsár-Terza József, a háromszéki MPP elnöke azt a sajtótájékoztatót, amelyen bemutatkoztak azok a polgármesterjelöltjeik, akiket az RMDSZ is támogat. Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök arról beszélt: olyan jelölteket támogatnak, akik településfejlesztésben, de közösségépítésben is gondolkodnak. Az eseményen jelen volt Málnás, Zabola és Gelence község MPP-színekben induló polgármesterjelöltje is.
Kulcsár-Terza József szerint nem lehet utálat-politikát folytatni, nemzeti ügyekben együtt kell fellépni. Reményét fejezte ki, hogy június 5-e után is együtt tudnak dolgozni a települések, Székelyföld fejlesztéséért. A három községben egyébként a polgármesterek az MPP színeiben indulnak, a lista jogilag RMDSZ-lista, de helyet kaptak rajta a polgáriak, sőt, Zabolán a néppártiak is.
Tamás Sándor felidézte: két évvel korábban országos, egy éve megyei szinten írtak alá együttműködési szerződést az MPP-vel. „Erdély-szinten is egyedi, valós együttműködést valósítottunk meg a három községben” – mondotta, majd röviden ismertette az érintett települések helyzetét. Málnáson áldatlan helyzet alakult ki, nagyon rossz volt a hangulat, ezt kellett megszüntetni. Jelöltállító falugyűlést tartottak a településen, amelyre sokan elmentek, és úgy döntöttek, Szotyori Angélát támogatják a községvezetői tisztségre. Az MPP színeiben induló jelölt négy évvel korábban pár tucat szavazattal maradt csak alul az akkor tisztséghez jutott Kasléder Józseffel szemben, tehát már akkor nagy volt a támogatottsága. Gelencén olyan együttműködés alakult ki a jelenlegi községvezetéssel, amelyet érdemes folytatni – sorolta, hangsúlyozva: nem a pártkönyvet nézték – hiszen a jelenlegi községgazda az MPP színeiben nyert mandátumot –, hanem az embert. Zabolán még bonyolultabb volt a helyzet, a község egyharmada román nemzetiségű, a magyar közösség pedig háromba szakadt, nagy indulatok forrtak az előző választások idején, de itt is találtak olyan megoldást, amely a helyi néppártosok, polgáriak és RMDSZ-esek számára is jó volt. A polgármesteri tisztségre azt a Fejér Leventét jelölik, aki korábban az MPP színeiben volt alpolgármester, és akinek a meglehetősen vegyes összetételű helyi tanácsban is egyhangúlag szavaztak bizalmat. Olyan embereket támogatunk, akik nemcsak településfejlesztésre, hanem közösségépítésre is alkalmasak – hangsúlyozta a háromszéki RMDSZ-elnök. Tamás Sándor arra is kitért, hogy bukaresti körök érdeke a magyar közösség megosztása, erre az a megoldás, ha a közösség összezár és értelmes megoldásokat talál.
Cseh József, Gelence jelenleg is tisztségben levő polgármestere röviden ismertette megvalósításait – óvodát, ravatalozót építettek, csatornáztak, piacot hoztak létre, aszfaltoztak stb. –, hangsúlyozva: a vegyes összetételű helyi tanáccsal, de a megyei tanáccsal is jól együttműködött, segítséget kapott a megyevezetéstől.
Szotyori Angéla Gizella, Málnás polgármesterjelöltje szerint nagyon sok a tennivaló a községközpontban és a hozzá tartozó falvakban, de nem nagy tervekkel indulnak, hanem megvalósítható célokat tűznek ki. Málnásfürdő és Zalánpatak turisztikai potenciálja is kiaknázatlan, de előbb rendbe kell tenni a köztereket, hogy tiszta, rendezett környezet fogadja az oda érkezőket. Azt is elmondta: a megyei önkormányzat támogatásával és más forrásokból július közepén szeretnék felavatni a málnási lelkészként is szolgáló néhai Tőkés József volt református esperes, Tőkés László nagyapja szobrát.
Fejér Levente felidézte: Zabolán is igen komoly feszültségek voltak négy évvel korábban a három magyar párt versenye miatt, „barátságok mentek tönkre”, de most találtak mindenki számára megfelelő megoldást. Szerinte Zabola vonzó lehet turisztikai szempontból, de ahhoz infrastruktúra-fejlesztésre van szükség. Ehhez kapcsolódóan célként jelölte meg, hogy vendégszobákkal ellátott közösségi házat alakítsanak ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.