Az Európai Unió huszonhét tagállamának menedzserei kínai nyelvtanfolyamon vehetnek részt, és szakmai tapasztalatot szerezhetnek Kínában. A tíz hónapos kormányközi program keretében a kis- és közepes vállalkozások, nem kormányzati szervezetek vezetői, egyéni vállalkozók képzése ingyenes, és ott-tartózkodásuk költségeit is támogatják. A képzésre június 1-jéig lehet jelentkezni Háromszéken a megyei kereskedelmi és iparkamaránál (Sepsiszentgyörgy, Olt utca 17. szám, telefon: 0267 351 677, e-mail: ccicov@ccicov.com).
Kiválósági díj
A megyei kamara is vállalkozói kiválósági díj átadására készül, melyhez már kiválogatta a cégeket, és meghívta a kovásznai Clermont Szállóban tervezett eseményre. Erre május 8-ig lehet jelentkezni, s hogy megszervezhessék, legalább ötven cégnek kellene jelen lennie.
Sápadt recesszió
Stagnálást jósol az amerikai gazdaságban az év hátralevő részére Alan Greenspan volt Fed-elnök. ,,Rettentő sápadt egy recesszió" — jellemezte a helyzetet a máig a legtekintélyesebb gazdasági véleményformálók közé tartozó szakember. Az amerikai jegybank előző elnöke kételkedik a gazdaság gyors felépülésében. Úgy látja, bár a foglalkoztatottság romlása áprilisban kisebb volt, mint azt az elemzők várták, 2008 további hónapjaiban pangás várható. Greenspan meggyőződése, hogy a gazdaság addig nem jön újra lendületbe, amíg a lakóingatlan-piaci árzuhanás nem áll meg, és nem enyhül az a pénzintézetekre nehezedő nyomás, hogy írják le jelzáloghiteleikkel kapcsolatos veszteségeiket. Warren Buffett, a világ leggazdagabb embere, a Berkshire Hathaway biztosítási-befektetési konglomerátum vezetője szerint ugyanakkor a hitelpiacok feszültsége a bankok számára világszerte csökkent. Az a véleménye, hogy a Fed helyesen cselekedett a New York-i Bear Stearns befektetési bank megmentésével, vélhetően további bukások sorozatát előzve meg. Szerinte mindenképpen hasznos volt a megvásárlásra fordított 2,4 milliárd dolláros összeg, mert a bank bedőlése pánikot keltett volna, újabb intézetek omlottak volna össze. Megjegyezte, hogy ő azért nem pályázott a Bear Stearns megszerzésére, mert nem volt elegendő szabad tőkéje az ügylethez. ,,A válság mélypontján átjutott a Wall Street" — fejtette ki, ám a jelzáloggal fedezett hitelek felvevőire még sok nehézség vár.
Újabb olajárrekordok
Tegnap a délelőtti kereskedésben újabb csúcsra kúsztak fel a nyersolajárak. Az amerikai típusú WTI nyersolaj júniusi határidős ára hordónként 120,54 dollárra emelkedett, a londoni Brent pedig 118,84 dollárral állított fel rekordot. Az árakra az iráni és nigériai szállítások biztonságával kapcsolatos aggodalmak hatottak, illetve az, hogy a vártnál gyorsabb volt a negyedéves gazdaságnövekedés az Egyesült Államokban, amely a világ legnagyobb energiafelhasználója.
A különlegesség a menő
Rodosz szigetét szavazták meg egy turisztikai portál látogatói a legkedveltebb európai úti célnak, míg a világranglistán az ötödik helyre sorolták. A havonta 25 millió felhasználó által látogatott TripAdvisor internetes honlap a világ száz legnépszerűbb úti célját sorolta fel. Az első húszban hét európai város is szerepel. Rodoszt az európai ranglistán rögtön az osztrák Salzburg követi, de az olasz célpontok is kedveltek: a kontinens huszonöt legnépszerűbb célállomása között hét itáliai város szerepel, ezzel az olasz félsziget a legkeresettebb európai ország. A százas listára öt brit turisztikai csemege került fel. A szavazatok alapján az abszolút győztes Új-Zéland. A világon legtöbben a festői, hegyvidéki Milforg Soundba szeretnének eljutni, amely az ország déli szigetének délnyugati csücskén fekszik. A második helyet Queenstown környéke szerezte meg, ahová elsősorban az extrém sportok szerelmesei vágynak. A vágyott úti célok közös jellemzője, hogy valamennyi kínál valamiféle különlegességet. Elemzők szerint az utazás varázsa annak ellenére sem kopott meg, hogy a gazdasági élet válsággal küzd, nőttek az üzemanyagárak, egyre több a környezeti probléma, a repterek pedig gyakorta kaotikusak. (MTI)