,,Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van" — mondja az egyik legszebb református egyházi ének. ,,Ráduly urat az Isten is segíti" — mondta Erdély Ede, amikor Câmpinán elítélték. ,,Erdély urat az istenek segítik, ahogy tudják" — mondom én.
Az ,,isteni gondviselés" nem hagyja el a csavargyár megmentéséért küzdő ,,kicsiny sereget" sem. Kellő pillanatban hozza Török Sándor polgármester sajtónyilatkozatait, melyek mint bíróságon kívüli vallomások rendkívüli segítségünkre vannak, nagyságrenddel felértékelik minden eddigi perbeli bizonyítékunkat.
Az Egyesület az MTS Rt. Vagyona Megmentéséért, mint az MTS Rt. speciális adminisztrátora, már nagyon régóta tud Erdély Ede és a városháza, valamint az ott székelő Jánó Mária Lujza-féle ,,parlament" között a csavargyári vagyonügyben folyó ,,titkos tárgyalásokról". Ezért hívtuk meg a polgármester urat az MTS Rt. részvényeseinek 2006. augusztus 11-re összehívott közgyűlésére, ezért folyamodtunk ajánlattal, hogy az önkormányzatok társuljanak, és 16—18 000 lejjel vegyenek részt a vagyon megmentéséért meghirdetett tőkeújraképzésben, legyenek az MTS Rt. részvényesei. Az érdekelt, hogy az ügyhöz hogyan viszonyulnak.
Elutasították, hogy 16—18 000 lejért legyenek a megmenthető összvagyon és a kapcsolódó vagyoni jogok (kártérítés) harmadrészének jogosultjai.
Most négymillió eurót ajánlanak a csavargyári ingatlanért (Erdély hatmillió eurót kér, az MTS Rt.-től 3,55 millió lej értékben sikkasztotta el), és 700 000 eurót a garzontömbházért (azt 110 000 lejben sikkasztotta). Marad a volt kollektívingatlan és a szászfalusi bennvaló, az is megvásárolható.
Nagy kérdőjel a tény, hogy habár két éve alapfokú ítélet semmisítette meg az ingatlanok eltulajdonítását, a tanács az MTS Rt.-t teljességgel figyelmen kívül hagyva, nagy titokban kizárólag az egyértelműen bitorlókkal tárgyal, mintha előre tudná, hogy az ítélet nem jut jogerőre. Annak eshetősége sem érdekli, hogy a jog szerinti tulajdonossal, az MTS Rt.-vel nem köthetne-e előnyösebb üzletet, vagy az MTS Rt. vagy éppen a bitorlók nem ajánlanák-e maguk a potenciális befektetőnek ,,a jogvita útvesztőiben kallódó" (nem az elrabolt!!!) ingatlant, hogy a város érdekében a tanács egyéb nemes célokra használhassa az eurómilliókat.
Miért kell az eurómillióknak pont az ingatlant bitorló Erdély Ede által közbeiktatott ,,tulajdonos" és ,,egyszemélyes adminisztrátor", az értelmi fogyatékos, 22 éves legényke, Ambrus Ferike, a független kereskedőnek álcázott, öt évre elítélt Ambrus Attila, Erdély cinkos nagybátyja (a pénzügy tőle 93 milliárd régi lejt követelt, van egy rozoga biciklije) és a szintén értelmi fogyatékos volt csavargyári takarítónő, Jánó Mária Lujza fia, Erdély Ede első unokatestvére kezére jutniuk?
Csakhogy az ingatlan per alatt áll, s bírósági zárlat van a telekkönyvbe jegyezve, azt nem lehet eladni-megvásárolni, amíg a per tart. Ez fáj a tanácsnak.
A veszteglő garzontömbházat a már 1999-ben kirabolt gelencei Agromec Rt. nevére telekkönyvezték. Azt a sepsiszentgyörgyi Pătrunjel cége, a Continental számolja fel. A pénzügy 613 576,6 lejt követel, 1 556 420,6 lej az MTS Rt.-től ,,hitel" címen elsikkasztott összeg, Erdélyt 3 000 000 lejjel ,,hitelezőként" jegyzik, a felszámoló még nem látott egy könyvelési iratot sem. A garzont előbb 700 000 lejért próbálták a volt Kaffprod Kft. fantomcégnek eladni. A szakértő 1 400 000 lejre értékelte. Ha Erdélynek 700 000 eurót adnak, ő felével megveszi, felét leosztja.
De mi beavatkoztunk a perbe, s a csődbíró eladni azt sem engedi.
Tehát egyértelműen nagy kérdőjel az, hogy milyen érdekek állnak az ügy hátterében, mert azt, hogy az önkormányzatot a ,,befektetők odacsalása" érdekli, mondják a hülyéknek, ne a kirabolt székelynek. Hisz már odavitték az FPS-hez a ,,stratégiai befektetőnek s üzletembernek" álcázott gelencei emberüket, közbeiktatott bűnözőjüket, hogy a vagyont sikkassza el, tegye pénzzé, s ossza le.
Protokoll van arról, hogy az MTS Rt.-t az RMDSZ-nek privatizálják — mondta 1999-ben a Tehnoinvestnek dr. Bogdan Stănescu, az FPS jogügyi vezérigazgatója.
Gyerkó László RMDSZ-államtitkár, az AVAS alelnöke is tud az ügyről.
Előbb külföldiekkel próbáltak egyezkedni. Többen érdeklődtek már a városházán az ügyben, amikor Erdély még el sem volt ítélve, bírósági zárlat sem volt még elrendelve, telekkönyvbe beírva, akkor nyolcmillió eurót kértek, de a folyamatban levő perek miatt az érdeklődők nem kockáztattak, nem mentek bele az ,,üzletbe".
A sajtóközleményről még annyit, hogy a konstancai csődbiztos nincs ,,a csavargyár felszámolásával" megbízva. Nem is lehet, mert az ingatlan Erdély bitorló fantomcége, a Brassóba bevitt volt Kaffprod, jelenleg Sigur Construct General Kft. nevére van telekkönyvezve. A kft. ellen nincs semmilyen eljárás folyamatban, nem létezik felszámoló, sem közvetítő. A ,,tárgyalás" utasítás Erdélynek. Ahogy azt Lujza mondta: ,,mindent a parlament utasított". A közvetítő-felszámoló trükkel takarja, hogy az ingatlan s a 4,7 millió euró arra kell, hogy ez utóbbit Erdély Ede ossza le az őt közbeiktató maffiának. A befektetők csalogatása csak maszlag. Ha nem arra kéne, az MTS Rt.-vel is tárgyalnának. Hogy az MTS Rt. tárgyalna-e, az más kérdés.
A város húszezres lakossága, melyet Erdéllyel kitetettek már a fagynak, s az utcára csaptak, tudja meg csak azt: ahhoz, hogy Erdélynek legyen, amit leosztania az őt közbeiktató RMDSZ-maffiának, Sanyinak s druszának, az ügy újszülöttől aggastyánig koponyánként körülbelül ezer lejt (tízmillió régi lej) jelentene, amit nem önként kéne befizetniük a városi költségvetésbe, miként az MTS Rt. több mint 4000 félreálló részvényesének tíz-húsz lejt a tőkeújraképzésre.
Ők megérdemelnék, hogy fejenként ezer lejt vagy eurót velük fizettessenek ki.
Ha pedig nem lesznek ennek kitéve, azt köszönjék meg annak a pár MTS Rt.-részvényesnek, aki a tíz-húsz lejt vagy annál többet a tőkeújraképzésre fizeti, hogy a csavargyár megvásárlásából s az ára leosztásából ne lehessen semmi.
De fennáll annak a veszélye, hogy egy ,,előszerződésre" (ilyet kötöttek már) az önkormányzat Erdélynek adjon garanciában ,,előleget", mit Erdély kampánypénzként leoszthat, s annak bottal ütheti a nyomát majd az önkormányzat.
Az történt tavaly is, hogy kellett a pénz az uniós kampányra, s hogy tudjon rabolni, Erdély Edét Máthé Péterrel visszavitették a lefoglalt ingatlanba.
A sajtónyilatkozat ostoba kampányfogás, diverzió az MTS Rt. ellen, amivel a tudatlan félreállókat próbálják megijeszteni, hogy mint egér a lyukban, bújjon el, s a vagyon megmentése érdekében ne merjen tíz-húsz lejt fizetni.
RÁDULY-BAKA LAJOS