A boldogság nyelvén

2016. június 10., péntek, Közélet

Bagdi Bella, a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke az általuk kezdeményezett Boldogságprogram erdélyi kiterjesztésének alkalmából – partnerük a Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) – jótékonysági koncertet tartott csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. Ez alkalomból elismerő oklevelet vehettek át azok az iskolák és óvodák, amelyek a pozitív pszichológiára alapuló módszert átvették és a mindennapokban alkalmazzák.
 

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

 

Délelőtt 10 órakor tíz településről érkezett több száz gyermek hangja töltötte be a színház előtti teret, majd a kis nézők tanítóik és az óvó nénik felügyelete mellett sorokba rendezetten léptek be a sokuk számára még ismeretlen épületbe, foglalták el helyeiket. A „jólneveltség” talán tíz percet tartott, majd egyként zendítettek rá és ismételgették: Kezdődjön! Kezdődjön!
A felszólításnak eleget téve előbb a DKA igazgatója, Makkai Péter árkosi református lelkész szólt a gyermekek nyelvén a Galileai-tenger partján boldogsággal gyógyító fiatalemberről, Jézus Krisztusról, majd Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Sztakics Éva mondott köszönetet Bagdi Bellának és a DKA munkatársainak az elvégzett munkáért. A programban való részvétel elismeréseképpen oklevelet adtak át az árkosi Gelei József Általános Iskola, a sepsiszentgyörgyi Pinocchio és Benedek Elek, valamint a sepsiillyefalvi Gál Dániel Óvoda képviselőinek.
Hogy milyen volt a koncert? Négyszáz gyermek énekelt, lengette karját, dobogtatott lábaival, s visongott, ha úgy hozta a szöveg vagy ha csak tetszett, amit a színpadon láttak: Bagdi Bella és zenésztársai elvarázsolták őket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-06-10: Közélet - Iochom István:

Elballagtak a tanítóképzősök

Tegnap délután a kézdivásárhelyi Vigadó színháztermében ballagott el a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézete óvodai és elemi oktatás pedagógia szakának tizennégy nappali tagozatos végzőse, akik hároméves alapképzésben vettek részt.
2016-06-10: Közélet - Nagy B. Sándor:

A világon minden varázslat

A magyarországi Média a Családért Alapítvány újságíróknak tartott kétnapos programja részeként a Képmás családmagazin szerkesztősége Kádár Annamária mesepszichológust látta vendégül Sepsiszentgyörgyön. A nagyközönség számára is nyilvános beszélgetés szerda délután zajlott a Székely Mikó Kollégium dísztermében.