Mióta foglalkozik mesével a pszichológia? Létezik-e kollektív tudattalan? – tette fel az első kérdéseket Szám Katalin író, újságíró, az est házigazdája, de az elméleti síkról csakhamar a mindennapok gyereknevelési tapasztalatainak világába zökkent a beszélgetés menete, Kádár Annamária közérthetően szólt azokról a gyakorlati jellegű problémákról, melyek minden szülőt közvetlenül érintenek. A mesepszichológia kérdéskörét körüljárva többek között arról beszélt, hogy nem mindegy, a mesét látja-e vagy csak hallja a gyerek, hisz saját képzeletvilágunk csak olyan képeket szül, amilyeneket lelki sérülések nélkül el tudunk viselni, s káros, ha 8–9 éves kor előtt a gyerek húsz percnél hosszabb ideig nézi a tévét. Az gátolja benne a belső képalkotás kialakulását, s – mint minden mást – a médiafogyasztást is elsősorban saját példájával tanítja a szülő. Az is mese, ha mindennapjaink történéseit mondjuk el a gyereknek, a negatív élményeket is belefoglalva. Ugyanakkor a gondosan kitöltött Babanapló hasznos útravaló lehet, s fontos a mesék jó kimenetele, de azért nem káros a mesebeli erőszak, mert a jó győzelme csak akkor lesz katartikus, ha a rossz is része a mesének. Jót tesz a gyereknek, ha a benne felgyűlt indulatokat rá tudja vetíteni egy mesebeli negatív hősre, s a mese a „kapunyitási pánik” legyőzésében is segíthet, megmutatva, hogyan kell kilépni a „Mamahotelből”. Az előadó kifejtette, hogy a gyereknek nem szabad megmagyarázni a mesét, és bár a beavatási rituálék hiányában a mai fiataloknak nagyon nehéz tájékozódni a világban, érzelmeiket semmilyen helyzetben sem szabad bagatellizálni.
A téma és az előadás annyi­ra érdekes volt, hogy a közönség is gyorsan bekapcsolódott a beszélgetésbe, olyan helyzetekről kérdezve a meghívottat vagy formálva véleményt, mint a tehetségkutatókhoz hasonló hamis mesék, a tragikus kimenetelű vagy befejezetlen történetek világa, a kamaszok meséktől való elfordulása és ennek a folyamatnak a követése a szülők által, az animációk és illusztrációk szerepe a gyerek képalkotási folyamataiban, a felnőttek történetmesélése és a humoros történetek hozadéka a családok életében, a stratégiaváltásnak vagy az események „átkeretezésének” a fontossága adott körülmények között.
A beszélgetés során a pszichológusnő saját életéről, örökbefogadott gyerekeiről, bevált nevelési módszereiről is mesélt, bevallva, hogy bizony a legjobb módszerek sem alkalmazhatóak sikeresen minden helyzetben. Azonban elmondta, hogy az ő életében működnek a mindennapok csodás véletlenei. „Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat, vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat” – mondta Einstein, Kádár Annamária pedig az utóbbiban hisz.