Az Országos Statisztikai Intézet 2016 első negyedére vonatkozó adatai szerint átlagban tíz alkalmazott tart el kilenc nyugdíjast országos szinten.
Emellett az átlagnyugdíj összege továbbra sem éri el az ezer lejt, azaz egész pontosan 942 lej. És mindez úgy, hogy az előző negyedévhez képest szinte öt és fél százalékkal emelkedett. Az intézet szerint a nettó átlagnyugdíj az országos átlagbér felét éppen csak meghaladja, illetve a juttatásban részesülők közel kilencven százaléka az állami nyugdíjalapból kapja járadékát.