Utat építenek

2016. június 14., kedd, Közélet

Rendkívüli ülésre gyűlt össze Kovászna Megye Tanácsa tegnap. Két téma került napirendre, mindkettőt egyöntetű szavazattal elfogadták.

  • Közösen vásárolta meg az oltszemi kastélyt a megyei tanács és Bodok. Albert Levente felvétele
    Közösen vásárolta meg az oltszemi kastélyt a megyei tanács és Bodok. Albert Levente felvétele

 

Tamás Sándor tanácselnök elmondta, az Angyalos–Sepsibesenyő–Maksa közötti 14 kilométeres utat igyekeznek megépíteni az alapoktól a koptatórétegig. Idén a terveket készítik el és elindítják a közbeszerzési eljárást, a munkálatokra jövő évben kerül sor. Az induláshoz 150 ezer lejt csoportosítottak át a költségvetésben: a tavalyi többletbevételből irányozták elő az összeget.
Az oltszemi Mikó-kastély területét megosztották. A mintegy 10 hektáros területből 6,3 hektárt egy évre átadtak a sepsibodoki községházának. A kastélyt és hozzá tartozó területet közösen vásárolta meg a megyei és a községi önkormányzat. Ahhoz, hogy az ingatlanhoz tartozó mezőgazdasági területen – kert, kaszáló, az Olt lankáján fekvő beerdősödött rész – a sepsibodoki községháza gazdálkodhasson, meg kellett hozni ezt a határozatot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-06-14: Jegyzet - Mózes László:

Sikert az érettségizőknek (Kármentő)

A román szóbeli vizsgával elkezdődött tegnap az értettségi. A megmérettetésen részt vevő diákokat minden irányból bátorítják, eredményességet kívánva nekik, ami ugyan lelkiekben fontos, ám a feladattal az érintetteknek kell megbirkózniuk.
2016-06-14: Közélet - Hecser László:

Értékünk a fa

A Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete (ZIKE) hétvégén hatodik alkalommal szervezte meg erdővidéki V–VIII. osztályosok számára a Zöldikék Környezetvédelmi Vetélkedőt. A kétfordulós, tárgyi tudást, fantáziát és felismerő képességet kívánó verseny központi témája a térségben honos fák voltak, Barótról öt, Vargyasról és Magyarhermányból egy-egy csapat nevezett be.