Értékünk a fa

2016. június 14., kedd, Közélet

A Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete (ZIKE) hétvégén hatodik alkalommal szervezte meg erdővidéki V–VIII. osztályosok számára a Zöldikék Környezetvédelmi Vetélkedőt. A kétfordulós, tárgyi tudást, fantáziát és felismerő képességet kívánó verseny központi témája a térségben honos fák voltak, Barótról öt, Vargyasról és Magyarhermányból egy-egy csapat nevezett be.
 

  • Fotó: ZIKE
    Fotó: ZIKE

 

A benevezőknek a megmérettetés előtt rövid filmet kellett készíteniük a tájegység valamelyik fájáról – többek közt meg kellett okolniuk, miért éppen az adott fát választották, és utána kellett nézniük történetének –, majd természetes anyagok felhasználásával makettet kellett készíteniük róla. A kultúrotthonban tartott vetélkedőn a levelek után kellett felismerniük a fákat, és kvízkérdésekre kellett válaszolniuk. Az első díjat és a nyári táborozást Imre Mikolt és Márkó Ágnes (a Gaál Mózes Általános Iskola VI. osztályos tanulói) szerezte meg, de nem távozott üres kézzel Moroianu Ana és Gál Noémi (ők is a Gaál Mózes Általános Iskola VI. osztályos tanulói) és a vargyasi Borbáth Károly Általános Iskola hírnevét öregbítő Imets Aletta és Dimény Vanda sem, akik könyvjutalomban részesültek.
Egyed Emőke örömét fejezte ki, hogy a diákok érezhetően komolyan készültek a vetélkedőre: nemcsak az egyszerűbb kérdéseket válaszolták meg, de a nehezebb feladatok sem fogtak ki rajtuk. „Örvendetes, hogy nem kizárólag a tanárok biztatják a jobb képességű tanulóikat, nevezzenek be, de a szülők is fontosnak tartják a környezetvédelmet, s arra bátorítják gyerekeiket, készüljenek a versenyre, mert hasznos tudást szerezhetnek” – nyilatkozta a ZIKE alelnöke.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-06-14: Közélet - Szekeres Attila:

Utat építenek

Rendkívüli ülésre gyűlt össze Kovászna Megye Tanácsa tegnap. Két téma került napirendre, mindkettőt egyöntetű szavazattal elfogadták.
2016-06-14: Közélet - Kisgyörgy Zoltán:

Vidám hétvége Oltfejben

Pénteken ünnepélyesen felavatták az étfalvi tekepályát, vasárnap pedig estébe nyúlt az Olt menti fúvószenekari találkozó és hangverseny, amelynek helyszíne a községközpont, Gidófalva korszerű művelődési otthonának udvara volt.