Pénteken ünnepélyesen felavatták az étfalvi tekepályát, vasárnap pedig estébe nyúlt az Olt menti fúvószenekari találkozó és hangverseny, amelynek helyszíne a községközpont, Gidófalva korszerű művelődési otthonának udvara volt.
A gidófalvi községvezetés már évekkel ezelőtt felújíttatta az étfalvi téesz egykori raktárépületét, mert a település kultúrház nélkül maradt. Régebbi tervük, hogy rendbe tegyék az épület közelében levő tekepályát is, ugyanis a faluban közkedvelt e sportág. A kultúrotthont mosdókkal, illemhelyekkel ellátott átjáróval kötötték össze a tekepályával. Ennek avatását tartották pénteken, rövid beszédet Berde József polgármester, imát Barabás Béla étfalvazoltáni református lelkipásztor mondott. Volt eszem-iszom és fúvósmuzsika.
Vasárnap Gidófalván kilenc együttes fúvószenéje szárnyalt. A vendégfogadókon kívül nyolc zenekar foglalt helyet a szabadtéri színpadon Árkosról, Kálnokról, Étfalváról, Mikóújfaluból, Sepsibükszádról, Nagybaconból, Barótról és Magyarhermányból. Sorra csendültek fel az idősebb korú nagyközönségnek, majd a fiatalabb generációnak szóló számok. Pozitívan értékelem – jegyezte meg Berde József polgármester –, hogy a mi karmesterünk kottaismeretre, zenére tanítja a fiatalokat, külön kis csoportban gyakorolják a muzsikát, gondoskodik az utánpótlásról.
A fúvósmuzsika szempontjából Gidófalva hagyományos hely. Sándor Sándor, a helybeli fúvószenekar karmestere már a rendszerváltás után megkezdte a vidéken szétszéledt zenekari tagok biztatását-mozgósítását, hogy újra lehessen éleszteni az Olt mentén az egykori zenekari tevékenységet. Édesapja is zenész volt. Ő alakította a gidófalvi fúvószenekart 1945 őszén. 1986-tól, halála után a fia biztosította a folytonosságot, aki már gyerekkora óta muzsikál, felnőttként elvégezte a zeneiskola trombitaszakját. A nyáron zenekari tábort tartanak Nagybaconban, ahol külön foglalkoznak az együttesekben muzsikáló fiatalok továbbképzésével.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.