Nico Rosberg, a Mercedes német versenyzője nyerte a Forma–1-es Európa Nagydíjat, amelyet Azerbajdzsán fővárosa, Baku utcáin rendeztek. Rosberg szezonbeli ötödik, pályafutása 19. futamgyőzelmét ünnepelhette.
A világbajnoki pontversenyben vezető pilóta mögött honfitársa, a Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel lett a második, a Force India mexikói versenyzője, Sergio Perez pedig harmadikként zárt. A Mercedes vb-címvédő brit pilótája, Lewis Hamilton az ötödik helyen ért célba. A szűkös vonalvezetésű utcai pályákon gyakran látható, eseménydús rajtokkal ellentétben ezúttal baleset nélkül megúszta a mezőny a futam kezdetét. A 28. körben Rosberg előnye már a 20 másodpercet is meghaladta, ezért a bokszkiállásból visszatérve is nagy fölénnyel vezetett. Ebben az időszakban Hamilton ötödikként haladt, de rádión komoly technikai problémákról panaszkodott csapatának. A második helyről rajtoló Ricciardónak a 21. körben már másodszor kellett kiállnia, és a folytatásban sem tudott a hetedik pozíciónál előbbre kerülni. A hajrában Rosberg az első, Vettel pedig a második helyét őrizte meg magabiztosan, Raikkönen viszont az utolsó körben a negyedik pozícióba került, mivel Perez megelőzte. A Forma–1-es szezon nyolcadik futama után Rosberg előnye 24 pont az összetettben Hamiltonnal szemben. Az idény két hét múlva az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.
A vb-pontversenyek élmezőnyei: * pilóták: 1. Nico Rosberg 141 pont, 2. Lewis Hamilton 117 p., 3. Sebastian Vettel 96 p * csapatok: 1. Mercedes 258 pont, 2. Ferrari 177 p., 3. Red Bull 140 p.