Sapard-programEgyszerűsödő ügyintézés

2007. június 30., szombat, Közélet
A Sapard-program keretében vissza nem térítendő hitelt nyert pályázók július elsejétől a megyei ügynökségekhez tehetik le a költségek egy részének megtérítéséhez szükséges iratokat.

A kifizetés átfutási ideje így egy hónapra csökken, s a régióközpontba utazásra sem kell költeni — áll az ügynökség értesítésében. Az intézkedés mind az uniós, mind az úgynevezett román Sapard esetében érvényes.

Mostanáig országos szinten 4765 pályázatot fogadtak el, a Sapard-program révén lehívott támogatás meghaladja a másfél milliárd eurót. Ebből háromszéki pályázók valamivel több mint 41,5 millió eurót kaptak, vagyis az összeg 2,75 százalékát, megyénkben összesen hatvanhét beruházás valósult meg a program támogatásával.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2007-06-30: Közélet - Kisgyörgy Zoltán:

Kicsi falu nagy programmal (Háromszéki Magyarok Világtalálkozója)

Kisgyörgy Zoltán felvétele
Ahol élénk a közösségi élet, ott nem gond az ünnep sem — bizonyosodott be Kisborosnyón, mely nemcsak vendégfogadásra készül, nemcsak ünnepi programot szervez, hanem emléket is állít a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója tiszteletére.
2007-06-30: Közélet - Szekeres Attila:

Emberekhez igazítani a jogszabályt... (Út- és Hídépítő Rt.)

Sértőnek, megalázónak, felháborítónak tartja a megyei tanácsnak a beadványukhoz való hozzáállását az Út- és Hídépítő Rt. szakszervezeti vezetője. Amellett, hogy hiányos, Máthé István egyenesen nevetségesnek nevezi a megyeháza kivizsgáló bizottságának jelentését, melyet a tanács pénteki ülésén ismertettek.