Az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (NLP) Kolozs megyei szervezeteinek megállapodása értelmében Horváth Anna marad Kolozsvár alpolgármestere, és Vákár István viselheti a Kolozs megyei tanács alelnöki tisztségét – jelentették be az RMDSZ helyi vezetői tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatójukon.
A megállapodás kitér arra is, hogy Kolozsváron és a többi Kolozs megyei településen, ahol a két politikai szervezet alkot többséget a helyi önkormányzatban, a kisebbségek helyi számarányától függetlenül háromnyelvű, román–magyar–német helységnévtáblák kihelyezéséről fogadnak el tanácsi határozatokat. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke kijelentette: mind az NLP, mind a Szociáldemokrata Párt helyi vezetőivel tárgyaltak, mindkét félnek felvetették a többnyelvű helységnévtáblák kérdését, és egyik sem képviselt elutasító álláspontot ebben a kérdésben. A politikus hozzátette: elérkezett az idő arra, hogy Kolozsvár a nyelvi jogok érvényesítése terén is példává váljék az ország települései számára. A megállapodás értelmében magyar alpolgármestere lesz Aranyosgyéresnek, Bánffyhunyadnak és a Kolozsvárral csaknem összeépült 25 ezer lakosú Szászfenesnek is. Ezeken a településeken is háromnyelvű helységnévtáblát helyeznek ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.