Ez a romantikus kaland természetesen nem a mostani háromszéki vándorgyűlésen történt, hanem a száztizennyolc évvel ezelőttin. A megfakult fotóhoz hasonlatos történelmi tényként – emlékként? – kezelhető utalás a Bedő Albert egykori legendás főerdőmester emléke előtt tisztelgő rendezvénysorozaton hangzott el a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban.
Ám aki száztizennyolc év után hasonló kovásznai vagy kommandói kisvasutas élményre vágyik, legjobb, ha máramarosi tájakra, Felsővisóra utazik. Mert az egykori, háromszéki ipartörténeti értékű Sikló, illetve a vadregényes tájakon közlekedő szerelvény már csak emlék. Pedig amikor 1999-ben bezárták a kommandói, illetve kovásznai faipari vállalatot, szép elképzelések születtek a kisvasút felélesztésére, mivel sokan láttak benne egyedi turisztikai vonzerőt. Megalapozottan, mert a kisvasút vendégforgalmi értékét szinte biztosnak lehetett tekinteni. A mostani helyzet mégis arra utal, valójában egy ábrándot ruháztunk fel idegenforgalmi értékkel. Pedig abban mindenki egyetértett, bizony, szépséges és vendégcsalogató lenne, ha rendszeresen pöfékelhetne a gőzös Kovászna és Kommandó környékén, özönlenének a turisták, és költenék a pénzt. De a sínek egyelőre föld alatt hevernek, legalábbis egy részük. Jó helyen vannak, legalább nem lopják el őket.
Persze, a remény hal meg utoljára, s az talán még mindig elmondható, hogy a kisvasút, legalábbis annak emléke, annál többet ér, mint hogy teljesen lemondjunk róla. Csakhogy e kérdéskör az elmúlt évtizedben szinte teljesen hiányzott a háromszéki közbeszédből, pontosabban politikai szinten ez az ügy jóformán semmilyen támogatással nem rendelkezik. Valójában nem is jelent ügyet, mert hallgatnak róla. Feledtetnék. A mostani önkormányzati választások idején még kampánytémaként sem bukkant fel, így ígéretek, elképzelések sem hangzottak el. Pedig vendégforgalmi szempontból nemcsak Kovászna és Kommandó nyerne – vagy nyerhetett volna – a bár részlegesen helyreállított, működő kisvasúttal, hanem az egész térség. Egész Székelyföld.
De a kisvasút lehangoló története évek óta megrekedt a tulajdonjogi helyzet összekuszálódott szálainál. Politikai akarat és háttér nélkül egyetlen civil szervezet sem tud változtatni ezen az áldatlan állapoton, az önkormányzatok – az érintett települések, illetve a megyei – erőteljes és határozott igénye, fellépése nélkül nem számíthatunk változásra. Biztosan marad a rozsda, az enyészet és a történelmi képkockák. Meg a felismerés, hogy képtelenek vagyunk megbirkózni egy komoly, emberpróbáló feladattal.