Kocsmaszínpadon Fehérvári Péter és zenészbarátai - Ferencz Csaba felvétele
A korántsem lebecsülendő műfaj meghonosításával kísérletezik Sepsiszentgyörgyön a Csíki utca elején felújított HBB vendéglátó egység.
Első alkalomra Fehérvári Péter színművészt és barátait kérték fel, aki változatos programot igyekezett összeállítani. A viszonylag kevés érdeklődő előtt a művész Woody Allen műveiből olvasott fel, majd zenészbarátaival a Snaps Band, valamint a Tündérground néhány tagjával együtt különböző stílusú dalok és táncok révén (sanzon, kuplé, sztepp, musical-dalokig) csillogtatta meg énekes és táncképességeit. Ráadásként egy Emil Rulez-bossa nova segítségével az improvizáció is előtérbe került. A kezdeményezést folytatás követi — mondják a klub tulajdonosai —, csütörtök esténként mind a magyar, mind a román színház előadóit, de más vállalkozókat is várnak pódiumműsorral vagy éppen egy alkalomra összeállított előadással. Reméljük, az ebben a közegben is elengedhetetlen igényességgel egyre több érdeklődőt vonz majd a ,,nyári alternatív színház". (Ferencz)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Ha ezt a szót hallja bárki is, valószínűleg ugyanaz jut eszébe: ingoványos talaj, bűzös kigőzölgések, párás, nehéz levegő, kellemetlenül fájó, lassan gyógyuló sebet ejtő sás, nád, egyszóval valami halállal fenyegető, bizonytalan jelenség megtestesülése, amelyet jó messze ívben elkerülni.