Svájci egyetemisták a védett területen

2016. július 8., péntek, Közélet

Július 3-tól tegnapig tizenöt svájci főiskolai hallgató tartózkodott Sepsibükszádon és a Csomád-Bálványos védett területen a Vinca Minor Egyesület és a svájci HFT Luzern AG Turisztikai Főiskola szervezésében.

  • Fotó: Vinca Minor
    Fotó: Vinca Minor

A főiskola immár több éve küld szakmai gyakorlatra svájci diákokat Romániába. A Vinca Minor Egyesület Csomád-Bálványos gondnoki minőségben három éve, 2014 óta fogadja őket a Natura 2000 védett terület turisztikai vonzerejének fellendítése és népszerűsítése érdekében – tudtuk meg az egyesület tegnapi sajtóközleményéből. Az idei program célkitűzése a három évvel ezelőtt elkezdődött együttműködés folytatása, valamint a helyi közösség bevonása volt.
A főiskolások négy napot töltöttek Sepsibükszádon, ahol helyi emberekkel találkozhattak, betekintést nyerhettek egy falusi hagyományos kisgazdaság életébe, a kürtőskalácssütés fortélyaiba, valamint egy fogatos segítségével ellátogattak egy közeli esztenára, ahol a fejés és sajtkészítés folyamatát követhették végig. Ugyanakkor meglátogatták a Csomád-Bálványos védett terület látványosságait is, valamint hegyi sporteszközöket is kipróbálhattak a Szent Anna-tónál.
A program végén a résztvevők kidolgoztak egy két-három napos turisztikai csomagot, mely változatos programokat kínál. Záróakkordként a diákok az ellátásukat biztosító Sólyomkő Panzióban mutatták be észrevételeiket, és javaslatokat tettek hatékony, szervezett turizmus megteremtésére a térségben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2016-07-08: Közélet - Fekete Réka:

Kalandozás a Napsugi-táborban

 Bárhol elvonulnak, énekszóval hívják fel magukra a figyelmet a VII. Napsugi-tábor résztvevői. Hétfőn lovagoltak az árkosi Barabás-lovardában, majd ebédidőben felszekereztek a Kerek-erdei tóhoz, menet közben jól meghempergőztek egy csűr szénájában és ismerkedtek egy esztena életével.
2016-07-08: Közélet - :

Banisokkal fizettek az adóhivatalban

Kis időre lebénult az ügyfélszolgálat a sepsiszentgyörgyi adóhivatalban tegnap kora délután. Egy férfi, aki egy másik férfi kíséretében érkezett, 10 banisban fizette ki a 125 lejes forgalmi bírságot.