Obama: Amerika nem olyan megosztott, mint látszik

2016. július 14., csütörtök, Világfigyelő

Az Egyesült Államok nem olyan megosztott, mint látszik – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök negyvenperces, nagy hatású beszédben a texasi Dallasban a múlt héten meggyilkolt öt rendőr emlékére rendezett szertartáson, ahol arra biztatta honfitársait, hogy ne adják át magukat a kétségbeesésnek, amely a dallasi tragédia után erőt vett az országon.


„Azért vagyok itt, hogy tanúsítsam, Amerika nem olyan megosztott, mint látszik, tudom, mert ismerem Amerikát, tudom, milyen hosszú utat tettünk meg, s tudom, most is túljutunk a nehézségeken” – fogalmazott Obama. Az elnök beszédét az Egyesült Államok egész lakossága feszülten várta, hiszen az országot tömegtüntetések és faji feszültségek tartják izgalomban. Dallasban a rendőri túlkapások miatti múlt csütörtöki tüntetés idején egy orvlövész agyonlőtt öt rendőrt.
Obama arra biztatta honfitársait, hogy ne adják át magukat a kétségbeesésnek, és utasítsák el a reményvesztettséget, amely az elmúlt hét tragédiái után erőt vett az országon. „Mindannyian sebzettek és dühösek vagyunk, demokráciánk legsúlyosabb hiányosságai buktak hirtelen a felszínre, s talán még tovább súlyosbodnak” – fogalmazott az elnök. Hangsúlyozta, hogy az ország megosztottsága nem új keletű, voltak rosszabb pillanatok is, még a közelmúltban is. „Ezt az erőszakot látva azon tűnődünk, vajon a faji megosztottságot Amerikában át lehet-e valaha is hidalni, azon tűnődünk, vajon képes lesz-e valaha is megérteni egymás élettapasztalatait az az afroamerikai közösség – amely úgy érzi, hogy a rendőrség tisztességtelenül bánik vele – és az a rendőri közösség, amely úgy érzi, hogy tisztességtelenül, rosszindulattal bánnak vele csakis azért, mert végzi a munkáját?” – tette fel a kérdést Obama.
Leszögezte: soha nem sikerül megtörni ezt a veszélyes spirált, ha nem tudnak nyíltan és tisztelettel beszélni egymással azok, akik egymástól eltérően néznek ki, vagy egymástól eltérően gondolkodnak. Hangsúlyozta, hogy a rendőrök elsöprő többsége a hihetetlenül nehéz és veszélyes munkát korrekten és profi módon végzi, s ezért tiszteletet érdemel. Ugyanakkor szólt arról is, hogy amerikai állampolgárok évszázadokon keresztül szenvedtek faji megkülönböztetéstől, rabszolgaságtól és szegregációtól, s mindez pusztán a szegregációt tiltó törvényektől még nem tűnt el.
Obama röviden elemezte a jelenlegi válság lehetséges okait is: beszélt arról, hogy nem fordítottak elég gondot és pénzt az iskolákra, hogy hagyták a szegénység térhódítását, azt, hogy egész negyedekben nincs megfelelő munkalehetőség, hogy az állam nem finanszíroz kábítószer-megelőzési és mentális betegségek kezelésére irányuló speciális programokat, vagy hogy túl sok a forgalomban lévő fegyver, amelyhez tinédzserek is könnyedén hozzájuthatnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-07-14: Világfigyelő - :

Theresa May az új brit miniszterelnök

Theresa May eddigi belügyminiszter Nagy-Britannia új miniszterelnöke, a politikus az Egyesült Királyság uniójának fenntartása mellett tett hitet első nyilatkozatában. Az 59 éves Mayt II. Erzsébet királynő bízta meg tegnap kormányalakítással, miután David Cameron, az eddigi miniszterelnök benyújtotta lemondását.
2016-07-14: Világfigyelő - :

NATO–Oroszország párbeszéd

Bizalomerősítő, őszinte és nyílt párbeszéd kezdődött a NATO és Oroszország között az átláthatóság növelése érdekében – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben tegnap a NATO–Oroszország Tanács ülését követően.