NATO–Oroszország párbeszéd

2016. július 14., csütörtök, Világfigyelő

Bizalomerősítő, őszinte és nyílt párbeszéd kezdődött a NATO és Oroszország között az átláthatóság növelése érdekében – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben tegnap a NATO–Oroszország Tanács ülését követően.


A főtitkár kijelentette, a katonai szövetség tevékenysége, beleértve a katonai tevékenységet is, átlátható. A NATO arra törekszik, hogy a lehető legszélesebb körű tájékoztatást nyújtsa Oroszországnak a bizalom visszaállítása érdekében. A tegnapi tanácskozás lehetőség volt arra, hogy mindkét fél elmagyarázza lépéseit és megvilágítsa annak okait – mondta. Elmondta, a NATO arról tájékoztatta Oroszországot, hogy nem ismeri el a kelet-ukrajnai területek feletti orosz igényt és elítéli a Krím jogellenes és törvénytelen bekebelezését.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2016-07-14: Világfigyelő - :

Obama: Amerika nem olyan megosztott, mint látszik

Az Egyesült Államok nem olyan megosztott, mint látszik – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök negyvenperces, nagy hatású beszédben a texasi Dallasban a múlt héten meggyilkolt öt rendőr emlékére rendezett szertartáson, ahol arra biztatta honfitársait, hogy ne adják át magukat a kétségbeesésnek, amely a dallasi tragédia után erőt vett az országon.
2016-07-14: Világfigyelő - :

Emelkedik Merkel fizetése

Közszolgálati béremelésről döntött tegnapi ülésén a német kormány, a szövetségi parlament (Bundestag) elé terjesztett javaslat alapján Angela Merkel kancellár fizetése is emelkedik.