Szakmai és civil szervezetekkel kíván partnerséget kötni Tamás Sándor, az RMDSZ megyeitanácselnök-jelöltje. Az önkormányzat egymagában nem orvosolhat minden problémát, ezeket a szervezeteket olyan emberek vezetik, akik szívügyüknek tekintik egy-egy kérdés megoldását — fejtette ki tegnapi sajtótájékoztatóján, melyen a Rara Avis egyesület vezetője, Kelemen László mutatta be környezetvédelmi elképzeléseit.
Kelemen elmondta: kilenc-tíz éves tapasztalata azt mutatja, politikai támogatás nélkül csekély eredményt tudnak elérni a szakmai szervezetek, de a siker akkor is elmarad, ha a politikum nem kéri a szakértők segítségét. Eddigi munkájában nélkülöznie kellett az önkormányzatok támogatását, Tamás Sándor az egyetlen politikus, aki segítette munkájukat. Az EU kiemelten támogatja a környezetvédelmet, így jó tervekkel jelentős összegekre lehet pályázni. Erdővédelem, legelővédelem, vadkárok, turizmus területén lehet tervezni, madár-, vad-, növényvédelem egyaránt szerepelhet ezekben. Kelemen László szeretne vadasparkot kialakítani, amely nemcsak hasznos, de turisztikai, oktatási szempontból is vonzó lehetne, hazacsábíthatná azokat a fiatal szakembereket, akik jelenleg nem találnak képzettségüknek megfelelő munkát a megyében. Rengeteg védett és ritka faj él vidékünkön, egy ilyen parkban — Romániában még egy sincs — gondoskodni lehet az állatokról, a sérült egyedek ellátásáról, állatmenhelyt alakíthatnak ki, de turistáknak, diákcsoportoknak is tarthatnának oktató kirándulásokat. Kelemen elmondta: az elmúlt kilenc év alatt a megyei önkormányzat hárommillió régi lejjel, a sepsiszentgyörgyi nyolcmillióval támogatta környezetvédő akcióikat, de volt olyan is, hogy akadályozták tevékenységüket, például a kökösi madárrezervátumot a megye érdektelensége miatt nem sikerült létrehozniuk. ,,Sok olyan program van, amelyhez nem is annyira pénz kell, mint inkább odafigyelés, támogató hozzáállás" — véli Tamás Sándor, aki megígérte, a környezetvédelmi szakemberek elképzeléseit beépítik a megyei cselekvési tervbe.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.