ŐSZTŐL ONLINE ADÓFIZETÉS. Ősztől minden állampolgár online fizetheti be az adókat és illetékeket – jelentette be Facebook-bejegyzésben Dacian Cioloş miniszterelnök. Mint írta, már meghirdették a közbeszerzést a bankkártyával történő online fizetéseket lehetővé tevő szolgáltatásra, melynek a bevezetése fontos lépés lesz az adóhatóság és az adófizetők közötti kapcsolat egyszerűsítésére és a bürokrácia csökkentésére. A miniszterelnök hangsúlyozta, folytatni fogják az elkezdett fejlesztéseket, hogy modern és emberbarát közigazgatást alakítsanak ki Romániában. A pénzügyminisztérium szerint szeptember végére zárulhat le a közbeszerzési folyamat, így ősztől minden típusú adót, díjat és a büntetéseket is ki lehet majd fizetni bankkártyával a Ghiseul.ro online rendszeren keresztül. Mostanáig ezt a felületet a helyi adók befizetésére használták az önkormányzatok, de viszonylag kevesen csatlakoztak eddig a rendszerre. (Erdély fm)
NEVETSÉGES A PÁLYA ÁLLAPOTA. Az ígéretek ellenére nem folytatódott július elején az észak-erdélyi autópálya Bors és Berettyószéplak közötti 60 kilométeres szakaszának építése, és az is előfordulhat, hogy a munkálatoknak csak jövőben látnak neki. A hatóság június 23. és 27. között végzett ellenőrzést az építőtelepen, és megállapította, hogy a 2014–2015-ben végzett műszaki szakértői vizsgálatok nem voltak kielégítőek, és azóta sem végezték el azokat a karbantartási és javítási munkálatokat, amelyeket a szakvéleményezések előírtak. Az Országos Építkezési Felügyelőség arra is rámutatott, hogy a már megépített sztrádarészeken több helyen repedéseket, felgyülemlett vizet, az elemek megrozsdásodását fedezték fel, miközben az illetékesek még a szándékos rongálás okozta károkat sem javították ki. Az újabb károkat az okozta, hogy miután az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság 2013-ban felbontotta az amerikai Bechtel vállalattal a kivitelezési szerződést, mostanáig semmilyen intézkedést nem tettek az állagmegőrzés érdekében. (Főtér)
FELBORULT AZ AUTÓSISKOLA JÁRMŰVE. Tegnap este balesetbe keveredett az egyik jászvásári autósiskola oktatója és a kormánynál ülő tanonc, egy figyelmetlen sofőr autójával nagy sebességgel nekik csapódott. A tanonc – egy lány – épp az oldalparkolást gyakorolta, amikor a baleset történt, az ütközés olyan erejű volt, hogy az autósiskolás gépkocsi felborult, és egy másik, szabályosan parkoló gépkocsi is megrongálódott. A lányt és az oktatót is jelenleg kórházban ápolják. A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit, az azt okozó sofőr ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indult eljárás. (Maszol)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.