KosárlabdaVéget ért egy újabb Sepsi-SIC-es kosársuli

2016. július 25., hétfő, Sport

Hat napon át, július 18–23. között Sepsiszentgyörgy volt Háromszék és Erdély kosárlabda-fővárosa, hiszen 85 résztvevő gyerek és öt külföldi vezetőedző (Szerbia, Magyarország) segítségével itt rendezték meg a Sepsi-SIC kosárlabdatábor negyedik kiírását.

  • Nyolcvanöt fiú és lány hat napon át pattogtatta a labdát
    Nyolcvanöt fiú és lány hat napon át pattogtatta a labdát

 – Az előző évekhez képest nagy lépést tettünk, hiszen idén rekordszámú gyerek jelentkezett a kosársuliba, és még több külföldi edzőt hívtak meg a táborba. „Nagyobb figyelmet fordítottunk a helyi edzők képzésére is, és úgy érezzük, aki részt vett a kosársuliban, az elégedett volt, mert sokat fejlődött” – tudtuk meg a kosársuli szervezőitől.
A tábor hat napján a különböző korosztályokban össze­sen 30 edzést tartott az öt határon túli szakember, akik munkáját további két külföldi besegítő és tíz helyi segédedző támogatta. A kosarastréningen kívül a gyerekek ellátogattak a megyeszékhelyi uszodába is, különböző versenyeken vehettek részt, de volt tanár–diák meccs, és a részt vevő fiúk, lányok a felmérhetetlen kosárlabdatudás mellett sok szép élménnyel gazdagodtak.
A szervezők elmondása szerint pozitív visszajelzéseket kaptak a külföldi edzőktől, akik úgy vélik, hogy Háromszéken és a környéken sok a tehetséges gyerek, s csak a helyi szakembereken múlik a színvonalas utánpótlásképzés. A házigazdák úgy ítélik meg, ha jövőre is hasonló lesz a fejlődés üteme, felmerül annak a lehetősége is, hogy akár két turnusban szervezzék a Sepsi-SIC kosársulit.
A torna legfiatalabb résztvevője Szakács Eszter volt (8 éves), míg a legtávolabbról a kolozsvári Komoróczy Gréta érkezett.
A kosársuli különdíjazottjai: * a csoportokban a legjobban dolgoztak: Kertész Ákos, Veress Kincső, Páll Hanna, Damokos Zsófia, Dézsi Milán, Taranek Andrea * az 1x1-es verseny győztesei: Szilágyi-Nagy Nándor, Nagy Hilda, Ioachim Adrienn, Kovács Kincső * ügyességi (skills) verseny nyertesei: Kiss Máté, Tulit Barbara, Nemes Gréta, Bocz Zsanett, Ioachim Adrienn, Kovács Kriszta * a dobóverseny győztesei: Krecht Maya, György-Burián Bíborka, Nemes Gréta, Bocz Zsanett, Barabás Örs, Holinka Miklós Hanna * a 2ball verseny győztesei: Lőrincz Gergő–Szántó Zsolt, Bocz Zsanett–Tarczi Gyopár, Ioachim Adrienn–Barabás Gergő, Bölöni Noémi–Jakab Abigél * a legfejlődőképes résztvevők: László Dávid és Damokos Beatrix * a kosársuli MVP-je: Szilágyi-Nagy Nándor, Kovács Kincső.
A szervezők és a gyerekek köszönik a Bethlen Gábor Alap, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatal, a Mikes Kelemen Líceum, a Mihai Viteazul Főgimnázium, a Székely Mikó Kollégium és a MSC segítségét. (t)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2016-07-25: Sport - :

Csíkszeredában nyert az OSK (Labdarúgás)

Az első másodosztályos idényére készülő Sepsi OSK szombaton a III. ligás FK Csíkszereda otthonában lépett pályára egy edzőmérkőzés erejéig.
2016-07-25: Sport - :

Hamilton nyert és rekordot döntött (Forma–1)

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte vasárnap a 31. Forma–1-es Magyar Nagydíjat, a Mercedes brit pilótája ötödször győzött a Hungaroringen, ahol előtte ez még senkinek sem sikerült, és átvette a vezetést a vb-pontversenyben. A 31 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 48. és idei ötödik futamgyőzelme. Hamilton mögött az összetettben eddig élen álló csapattársa, a pole pozícióból rajtoló német Nico Rosberg végzett a második helyen, hátránya 6 pont a címvédő mögött. A dobogó alsó fokára a Mogyoródon két évvel ezelőtt győztes Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája állhatott fel.