A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte vasárnap a 31. Forma–1-es Magyar Nagydíjat, a Mercedes brit pilótája ötödször győzött a Hungaroringen, ahol előtte ez még senkinek sem sikerült, és átvette a vezetést a vb-pontversenyben. A 31 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 48. és idei ötödik futamgyőzelme. Hamilton mögött az összetettben eddig élen álló csapattársa, a pole pozícióból rajtoló német Nico Rosberg végzett a második helyen, hátránya 6 pont a címvédő mögött. A dobogó alsó fokára a Mogyoródon két évvel ezelőtt győztes Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája állhatott fel.
A rajtnál Hamilton kiválóan helyezkedve, óriási lendülettel száguldott el Rosberg mellett, aki két kanyar erejéig még a második pozíciót is elveszítette Ricciardóval szemben, de hamar visszaelőzött. Az első kör végén Hamilton, Rosberg, Ricciardo, Max Verstappen (Red Bull), Sebastian Vettel (Ferrari) volt az élen haladók sorrendje. Hamilton magabiztosan őrizte a vezető pozíciót, s körről körre igyekezett növelni a távolságot az üldözőkhöz képest, ami sikerült is neki, a 14. körben már Rosberggel szemben is 2.5 másodperc volt az előnye. Az első kerékcserékre a versenynek ebben a szakaszában került sor: először Vettel, majd Ricciardo, a 16. körben Hamilton és Verstappen, végül a 17. körben Rosberg járt a bokszban. Az első három helyen nem változott az állás, Verstappen viszont beragadt Kimi Räikkönen (Ferrari) mögé, így Vettel feljött negyediknek.
Hamilton hamarosan arról panaszkodott csapatának rádión, hogy nincs meg a kellő sebessége, s ez rögtön észrevehető is volt, Rosberg ugyanis egy másodpercen belülre került csapattársához képest. A helyzet azonban nem változott, sőt, Hamilton egy kicsit vissza is szerzett az előnyből, a 32. körben két másodperccel száguldott Rosberg előtt. Mögöttük Ricciardo, Vettel, Verstappen volt a sorrend, a 14. helyről rajtolt finn Kimi Räikkönen (Ferrari) pedig jól megtervezett taktikájának köszönhetően már hatodik volt. A 33. körben Ricciardo állt ki kerékcserére, majd csapattársa, Verstappen következett öt körrel később. Hamilton a 41. körben járt a futam során másodszor a bokszban, egy körrel később Rosberg érkezett, de az ő kerékcseréje lassabb volt, mint márkatársáé.
Hamilton így kényelmes előnnyel vette vissza az első helyet, Rosberg három másodperccel lemaradva követte, a harmadik helyen pedig Ricciardo száguldott. Az ekkor még csak egy kerékcserénél járó Räikkönen negyedik, csapattársa, Vettel ötödik, Verstappen pedig hatodik volt. Räikkönen az 51. körben tudta le a második bokszkiállását, s hatodikként hajtott vissza a pályára. A hajrában Rosberg közelített Hamiltonhoz, egyszer-egyszer egy másodpercen belülre is került, előzni azonban nem tudott, s végül meg kellett elégednie a második hellyel. Érdekesség, hogy a 22 pilóta közül csak a brit Jenson Buttonnak (McLaren) kellett – műszaki hiba miatt – feladnia a versenyt, így 21-en értek célba.
A 31. Magyar Nagydíj végeredménye (70 kör, 306,63 km): 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:40:30.115 óra, 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1.977 másodperc hátrány, 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 27.539 mp hátrány, 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 28.213 mp hátrány, 5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 48.659 mp hátrány, 6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 49.044 mp hátrány, 7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1 kör hátrány, 8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1 kör hátrány, 9. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1 kör hátrány, 10. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1 kör hátrány.
A vb-pontversenyek állása 11 futam után (még 10 van hátra): * pilóták: 1. Hamilton 192 pont, 2. Rosberg 186 pont, 3. Ricciardo 115 pont, 4. Räikkönen 114 pont, 5. Vettel 110 pont * csapatok: 1. Mercedes 378 pont, 2. Ferrari 224 pont, 3. Red Bull 223 pont, 4. Williams 94 pont, 5. Force India 74 pont.
A vb a jövő hétvégén a Német Nagydíjjal folytatódik Hockenheimben.