Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Vendégünk volt dr. Marácz László nyelvészprofesszor

2007. május 31., csütörtök, Nemzet-nemzetiség
A magyar nyelv a tudás nyelve

Tudományos vagy bárminemű más előadó számára nem lehet jobb érzés, mint amikor zárószavai után záporozni kezdenek a hallgatói kérdések, s ezek alapján rögtönzött kiselőadások kerekednek, amelyek körbeölelik, -pólyálják a fő témát.

Dr. Marácz László, az Amszterdami Egyetem fiatal nyelvészprofesszora — 1960-ban született ’56-os nyugati emigránsok gyermekeként — hasonló érzésekkel hagyhatta el a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termét, ahol a minap élénk érdeklődést kiváltó, nagy sikerű előadást tartott a magyar nyelv szerkezetéről és eredetéről Szentkatolnai Bálint Gábor munkásságának méltatása ürügyén. Ezen a rendezvényen rendhagyónak tűnt az is, hogy a múlt év decemberében A magyarság eredetének nyelvészeti kérdései témakörben Budapesten tartott nemzetközi konferencia — melynek egyik szervezője dr. Obrusánszky Borbála volt — anyagát a kötet társszerzőjeként szignálhatta. Meglepő volt az is, hogy a nem túl nagy számú résztvevő — néhány kivételtől eltekintve hol vannak ilyenkor a magyar és történelem szakos tanárok? —, szóval, egy harmadteremnyi jelenlévő közül alig lehetett olyanokkal találkozni, akik ne várakoztak volna dedikálásra.

Az előadás utáni kérdéssorozat, a könyvvásárlás, az érzékletes és érdekkeltő, szemléletes előadás nyomon követése együttesen bizonyítja, hogy a magyar tudományosságból egykor kiszorított Bálint Gábor, Czuczor Gergely és Fogarasi János mai követőinek magyarságeredethez, nyelvtörténethez kapcsolódó munkásságát a nem szakmabéliek körében is nagy érdeklődés követi, különösen nálunk, ahol az eredetkérdések évszázados ostromnak voltak-vannak kitéve, s amelyeket felerősít a magyarországi ,,hivatalos" akadémiai álláspont, az egyetemi oktatás jelentős része, amelyek tovább szálazzák szét a nemzeti önismeret politikai eszközökkel is rongyolt szövetét.

Dr. Marácz László dr. Borcsa János felvezető szövege után Szentkatolnai Bálint Gábor igazsága címmel olyan értekezéssel tisztelt meg bennünket, amellyel nem csak a méltatott tudóst emelte ki a vidékiségből és a tudományos elszigeteltségből, hanem a székely népelem kulturális teljesítményét általánosságban is méltatva nemzeti, nyelvi és tudományos elkötelezettségünkben is segített.

És, ne feledjük, ezt egy külföldön született, idegen nyelvi környezetben nevelkedett, több nyugati egyetemen diplomázó és tanító fiatal tudós cselekedte.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye a koronavírus miatt elrendelt hatósági intézkedésekről?








eredmények
szavazatok száma 2052
szavazógép
2007-05-31: Nemzet-nemzetiség - x:

Van őriznivalónk! ( Haáz Sándor, 1912—2007)

2007. május 21-én, hétfőn reggel kaptuk a hírt Székelyföldről, hogy kedves rokonunk, idős Haáz Sándor néprajzkutató tanár életének 95. évében marosvásárhelyi otthonában a földi létből csendesen eltávozott…
2007-05-31: Nemzet-nemzetiség - x:

Az igazság

Furcsa időket élünk. Furcsa és rossz időket. Azt mondja S. K. F. barátom, hogy neki is feltűnt, mennyi a leszegett fejű, mosolytalan ember az utcán. És, hogy ilyen időket már megéltünk a nem is oly távoli múltban, még a rendszerváltás előtt.