S pont ezek a furcsa idők hoznak ki belőlünk rejtett dolgokat, buzgatnak meg bennünk olyan energiákat, melyeket egyrészt a változtatás kényszerének igénye, másrészt a cselekvő tenni akarás szül meg bennünk, s melyeknek szunnyadó létezéséről talán mi magunk sem tudtunk.
Tegnap este a KÉSZ-díj átadásának laudációjában említette Balog Zoltán református lelkész és országgyűlési képviselő, hogy bizony nem ott állnánk, ahol, és nem úgy élnénk, ahogy, ha mindenki tenné a dolgát, amit rá kiszabtak, ami rá kiszabatott, nem lazsálna, ,,ügyeskedne", nem azt lesné, hogy mit csinál vagy mit nem csinál a másik. S hogy azért tartunk ott, ahol tartunk, mert sokan, nagyon sokan nem teszik a dolgukat, vagy nem azt, amit kellene, vagy rosszul teszik azt.
Az említett est viszont épp annak volt, akart lenni példája és példázata, hogy milyen lehetne kis világunk, milyen magasztos érzelmekkel teli, ha a dolgok rendje helyreállna, és normális kerékvágásban, mederágyban folynának életünk kis patakai, hogy majd egymással egyesülve mindennapi tetteink kis erei valóban az ország tengeréig, a világ óceánjáig vigyék jó hírünk.
És az igazsághoz hozzátartozik még az is, hogy e frusztrációra késztető világ egyéni érzelmeinket is próbára teszi. Eltompítana, ha hagynánk, minket is leszegett fejűvé tenne, és komorrá. Bizony sokszor lógatnánk az orrunk, de mikor már az önsajnálat küszöbét is átlépnénk, mindig még időben fel tudunk ébredni, és annyira nagyszerű ez a pillanat, a felismerés: mitől félek, miért szomorkodom? Hiszen nem vagyok egyedül! Társam, családom, barátaim, közösségem, múzsám, szerető környezetem és mindenki mögött mosolyogva, hitem óvva Istenem van. Ilyen ,,kivételezett" vagyok! Miért félnék akkor?
És az is igaz, hogy e zilált, furcsa idő sok mindent előhoz az emberfia lelke mélyéből. A közeli és távoli múlt hozadékait, uszadékait. Ám néha ezekre is jólesik rácsodálkozni. Mert pont ezen érzelmektől leszünk teljes, kerek, egész emberré. Nézzünk néhány ilyet:
Szerelmem burok,
szerelmem fátyol,
szerelmem megvéd,
szerelmem ápol.
Szerelmed éltem,
szerelmem élted,
szerelmünk éltet,
szerelmünk féltem.
Szerelmem tied,
szerelmed enyém,
amíg így szeretünk,
mindig van remény.
Pálmai Tamás
