Két és fél év telt el az új európai uniós költségvetési ciklusból, más országokban már megkezdődött a pályázatokon nyert projektek megvalósítása, Romániában pedig nemhogy a pályázatok nincsenek kiírva, még közvitára sem bocsátották a terveket – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki igen elégedetlen ezzel a hozzáállással.
Azt is elmondta: egy (szociális jellegű) pályázatot valahogy meghirdettek, de tíz nappal a határidő előtt módosítottak a feltételeken, ami olyan, mintha egy focimeccsen a 85. percben változtatnák meg a játékszabályokat; utólag aztán meghosszabbították a leadási határidőt.
Kapkodás, átgondolatlanság jellemző e téren, és ezzel az ország veszít – hangsúlyozta. Elismerte, hogy ez nem elsősorban a jelenlegi kormány hibája, hiszen elődeik minden mulasztását nem tudják behozni, de figyelmeztetett arra, hogy az előző ciklusban is sok pénz elveszett, amiből többek között autópályákat lehetett volna építeni – nem kellene megismételni ezt a rossz teljesítményt. Az uniós pénzekből készülő beruházások munkahelyeket jelentenek az embereknek, adókat az államnak – sorolta –, és ha nem saját költségvetésből kell fejleszteni, több marad például az egészségügyi bérek emelésére.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.