Európai uniós élelmiszersegélyekVárják a jogosultakat

2016. augusztus 6., szombat, Közélet

A hét elején végre megérkezett Sepsiszentgyörgyre az Európai Unió által rászorulóknak biztosított éves élelmiszersegély teljes szétosztandó mennyisége. A városháza közösségfejlesztési irodájának munkatársai az Ág utcai elosztópontokban hétköznaponként várják a jogosultak közül azokat, akik egyáltalán nem vették át a részüket.

 

Tankó Vilmos, az igazgatóság vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: kedden az utolsó elmaradt adag élelmiszer is megérkezett, az intézmény pedig folyamatosan kész arra, hogy szétossza a csomagokat. Az igazgató szerint a nagyjából ötezerháromszáz jogosult közül 1500-ra tehető azok száma, akik eddig nem vették át járandóságukat, ezért felkérnek mindenkit, hogy amennyiben lehetősége van, keresse fel az Ág utcai elosztópontot. Tankó Vilmos hozzátette: azokat is várják, akik nem kapták meg a teljes mennyiséget, mivel a korábbi elosztás alkalmával – így is jócskán megkésve – Sepsiszentgyörgyre csak a fele jutott el a szükséges élelmiszerek.
Mint arról több rendben is beszámoltunk, a 2015-ös évre érvényes segélyezés lebonyolítása több mint hat hónapot késett. Noha az élelmiszerek biztosítását célzó közbeszerzési eljárást általában az év őszéig  lezárják, december 7-én kiderült, még a licitet sem oldotta meg a munkaügyi minisztérium, tehát tavaly év végén a jogosultak csomagok nélkül maradtak, illetve az ígérettel, hogy talán tavasz elején történik valami. Végül a korábban emlegetett március-áprilisi időintervallumot sem tartotta a szaktárca, vélhetőleg azért, hogy ne pont a választási kampány idején történjen az osztás, így július első feléig kellett várni, hogy az élelmiszercsomagok egy része megérkezzen (Sepsiszentgyörgyre akkor 5700 darabot hoztak a szükséges 10 700 helyett). Az elmaradt adagot pedig most sikerült pótolni. Ez volt egyébként az első olyan év, amikor ekkora késéssel osztották szét a segélyt. A korábbi években, igaz, többnyire csak az aktuális év utolsó napjaiban, de sikerült eljuttatni a rászorulóknak az alapélelmiszerekből álló csomagokat.
Amint azt korábban már jeleztük, Háromszéken harmincezerre tehető a támogatásra jogosultak száma. A szám évente változik, annak függvényében, hogy éppen hány állástalant tartanak nyilván, illetve a fogyatékkal élők esetében milyen besorolási változások történtek az év során. A támogatásra a családi pótlékban részesülők is jogosultak, illetve azok a nyugdíjasok, akiknek a járandósága nem haladja meg a havi 400 lejt, vagy szociális nyugdíjat kapnak. Több jogosult két vagy akár három csomagot is kaphat.
Az Európai Unió által biztosított alapélelmiszer-csomag étolajat, cukrot, lisztet, tésztaneműt, disznó-, illetve marhahúskonzerveket, valamint májpástétomot tartalmaz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2016-08-06: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Máris lemaradtunk (Antal árpád türelmetlen)

Két és fél év telt el az új európai uniós költségvetési ciklusból, más országokban már megkezdődött a pályázatokon nyert projektek megvalósítása, Romániában pedig nemhogy a pályázatok nincsenek kiírva, még közvitára sem bocsátották a terveket – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki igen elégedetlen ezzel a hozzáállással.
2016-08-06: Közélet - Józsa Zsuzsanna:

Időutazás irodalmi táborokba

Minden megszülető könyv sorsa, akárcsak az embereké – egyedi. Van, amelyik viszonylag könnyen lát napvilágot, más hosszú évek vajúdásának – kitartó, fáradtságos, dédelgetett munkájának – eredménye. Több mint 30 év távlatából, több mint 300 tanulói naplóból, visszaemlékezésből, egyéni alkotásból vett részletet és több mint 130 aláírt bejegyzést tartalmazó, 250 fekete-fehér fotóval illusztrált, öt dokumentummal alátámasztott, négy éve nyomdakész állapotban lévő, nemrég a T3 Kiadónál megjelentett könyvet mutattak be Sepsiszentgyörgyön Tulit Ilona gyűjtésében és szerkesztésében. Az Anyanyelvi táborok Háromszéken, 1986–1991 című kiadványt rendhagyó, családias, nosztalgikus könyvbemutatón ismertette szerda délután a Tein teaházban egy volt táborozó, Ungvári Barna András református lelkész, Tapodi Zsuzsa egyetemi docens és Tulit Ilona volt szaktanfelügyelő, a táborok szervezője. A végére a be nem avatottaknak is kiderült, hogy mi volt valójában a MIT, miért nevezhető előzmény nélküli, megismételhetetlen, egyedi vállalkozásnak.