Kuti János
A korlátlan lehetetlenségek országában, a százezer lakosra eső orvosdoktorok számát nézve Európában az utolsó előtti helyen állunk, viszont a hamis úton szerzett doktori címmel rendelkezőknek se szeri, se száma. Sok politikus veselkedett doktori disszertációk összemásolásának, vagy egyszerűen megvásárlásának, ahogy sok börtöntöltelék is nekiállt „tudományos” munkák összefércelésének. Sajnos, a számítástechnika odáig fajult, hogy most már könnyű kideríteni: ki, mit és honnan kompilált.
Egy valódi, értékes doktori cím elérése fenéklaposító, szem-, ujj- és fejfárasztó tevékenység, míg a hamis, csalással szerzett ranghoz nem kell más, csak egy modern számítógép és – esetleg –, egy jó titkárnő. Így nem csoda, annyi az áldoktorunk, hogy Duna-csatornát lehetne ásatni velük.
Azt sem lehet tudni, hogy vajon hányan húznak busás hasznot az ilyen titulusok viseléséből, de ha valaki odabiggyeszti neve elé a dr. rövidítést, nemcsak fizetésénél jelent tizenöt százalék többletet, hanem más kedvezményekkel is jár. Egy ilyen jogtudósnak, mint volt miniszterelnökünk, Ponta, nem kellett felvételiznie a Bukaresti Ügyvédi Kamarába, ami nem lett volna könnyű feladat. Ezenkívül taníthat egyetemeken is, ami szintén jól hoz a konyhára. Nem csoda, ha szaporodtak az áldoktorok, mint a nyulak. A doktori címek megszerzése úgy működött nálunk, mint egy jól szervezett pilótajáték. Ha valaki sikeresen összemásolt egy doktori disszertációt, és megkapta a hőn óhajtott titulust, az a magához hasonlók tucatjainak lehetett szakmai témavezetője, ahol – vak vezet világtalant alapon – eligazíthatta őket a tudományos másolás és a hamis diplomaszerzés fortélyaiban. Sok nagykutya megszerezte e minősítést, aztán őket követték a kisebbek, mert hát kicsi kutya nagytól tanul doktorálni.
Ponta mellett másik illusztris doktorunk Gabriel Oprea, volt belügyminiszterünk, aki menet közben miniszterelnök-helyettességig, később aztán ideiglenes miniszterelnökségig vitte, majd kész talárosként még 21 újabb doktorátusra ácsingózónak volt szakirányítója. Ha azoknak is sikerült, és az új doktorok szintén felvállaltak még 21–21 delikvenst, az igen rövid úton újabb 441 doktort jelent. Aztán megkezdődhet ezen személyek szakmai vagy politikai karrierjének felfelé ívelése. De a tapasztalat azt mutatja, hogy nem jó nagyon magasra kapaszkodni az uborkafán, mert ott, fenn az illető esetleg illetéktelenek látókörébe kerül, akik utánanézhetnek tudományos (ál)munkájának, és vágni kezdik alatta az uborkafát. Jobb helyen, ha valaki plágium gyanújába keveredik, rövid úton lemond. A mi két említett doktorunk, Ponta és Oprea viszont ott tévedett, hogy könnyelműen lemondtak tisztségükről (de nem a hamisan szerzett diplomáik miatt!), így aztán dolgozataikat vizslató vizsgálók bátorságra kaptak, és merészen ki merték nyilatkozni, hogy a király meztelen.
Oprea meg fogja fellebbezni a bizottság döntését, mondván, hogy ő az ősi román szabályoknak megfelelően készítette dolgozatát. Ponta viszont megmondta kerek perec, hogy nem hagyja magát, és újabb doktori értekezést ír: Mesés technokrata kormányzás és annak a román népért történő nagyszerű megvalósításai címmel.
Az említett két „doktor” oldalakat másolt mások által kidolgozott munkákból, anélkül, hogy megemlítették volna a forrást, vagy legalább idézőjelbe tették volna a másolmányt. Nem tudni, hogy akiket Ponta és Oprea vezetett a diplomaszerzés rögös útján, ha témavezéreik dolgozatából passzusokat idéznek, és most már feltüntetik, hogy azok a két vezértől származnak, akkor az csalásnak minősül-e? Hiszen nekik elméletileg nem kellett tudniuk, hogy témavezetőik már jóval előbb a plágium bűnébe estek.
