Megint nem látják Bukarestből az országot – így értékeli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, hogy a kormány változtatni kíván az állami alapokból épült lakások bérbeadási rendszerén.
A polgármester elmondta: az eredeti elképzelés az volt, hogy ezeket a lakásokat meghatározott feltételekkel öt évre kedvezményesen bérbe adják a fiataloknak, később pedig eladják nekik, és a befolyó pénzből újakat építenek. Ez rendben lett volna, csakhogy irreális árakat szabtak, ezért különösen vidéken nemigen akadt vevő az eladható lakásokra, a szabad piacon olcsóbban lehet ingatlant vásárolni; a bérleti díjak eddig az önkormányzatokhoz folytak be, de öt év után annyira megemelkedtek, hogy nem volt érdemes az állami lakásokban maradni.
Most a kormány úgy próbálja ezt a helyzetet megoldani, hogy a bérleti díjak 80 százalékát elveszi – ebből akar új tömbházakat építeni –, és csak 20 százalékot hagy meg az önkormányzatoknak, amiből saját beruházásuk (a területrendezés, az infrastruktúra, a parkolók kiépítése stb.) nem térül meg – magyarázta az elöljáró, aki szerint a kormány ugyan felismerte, hogy a régi elképzelés nem volt jó, és tíz év után először módosított is rajta, ám nem a legjobb irányban. Antal Árpád szerint az lenne célravezető, ha ezeket a lakásokat átadnák az önkormányzatoknak, hogy piaci áron értékesítsék, és hagyni, hogy a befolyó pénzből azt építsenek, amit akarnak, ne legyenek egyforma tömbházak az ország minden városában. Egyelőre ugyanis – annak dacára, hogy a lakosság létszáma nem növekvőben, hanem fogyóban van – nagy igény mutatkozik lakásokra, az önkormányzatnál is több száz kérvény vár megoldásra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.