Egyhetes konzultáció után az eredeti elképzelések, ötletek kiegészítésével körvonalazódik az RMDSZ várositanácstag-jelöltjeinek négyéves programja. Sztakics Éva, Keresztély Irma és Klárik Attila, a kulturális, oktatási és egyházi fejezet kidolgozásával megbízott csapat tagjai civil szervezetekkel, a művelődési és oktatási intézmények vezetőivel tanácskoztak.
A CIVEK, a sepsiszentgyörgyi civil szervezetek egy részét tömörítő szövetség elsősorban azt kérte, hogy az önkormányzat a sok apró művelődési program finanszírozása helyett támogasson kevesebb, de jelentős terveket.
Javasolták, hogy a Lábas Házban egy mindenki által elfogadott kritériumrendszer alapján utalják ki az irodákat, és egyetértettek abban, hogy az elmúlt években a pénzeket politikamentesen osztották szét — mondta el Sztakics Éva. A művelődési intézmények vezetői a két színház különválasztását és a bábszínház függetlenedését kérték, felmerült, hogy nemcsak felület szempontjából, de programokkal is bővíteni kell a városi művelődési ház kínálatát, egyre nagyobb az igény, és jelentős szerepet játszhat a polgárosodásban — hangsúlyozta Keresztély Irma, aki azt is javasolta: ez utóbbi intézmény névadására hirdessenek pályázatot. A főiskola ősztől beindítja az ipari biotechnika szakot, és folyamatban van az egyetemi kutatási központ akkreditálása, illetve a mesterképzés beindítása, az épülő diáknegyed idén tető alá kerül. Nyolc program körvonalazódik az iskolák, óvodák felújítására: ahol még nem történt meg, kicserélik a nyílászárókat, de tervezik az épületek külső hőszigetelését, tetőjavításokat, a villanyhálózatok cseréjét, az osztálytermek szépítését, új bútorzattal való felszerelését és az iskola-, óvodaudvarok barátságosabbá, zöldebbé tételét is. Kialakítják a prioritáslistát, és igyekeznek kormánypénzekből, strukturális alapokból és a helyi költségvetésből biztosítani a finanszírozást — ígérték. Sztakics Éva közölte, pontosan ismerik a gondokat, az iskolák vezetőivel eddig csak ők tárgyaltak, és jövő héten véglegesítik a részletes munkaütemtervet is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.