Egyes elemzők szerint Donald Trump republikánus elnökjelölt már a választási vereségre készül, televíziós megnyilatkozásaiból ez látszik kirajzolódni.
Tegnap délelőtt, a lakásépítők szövetségének floridai rendezvényén Trump különösen csapongott beszédében, és rendkívül fáradtnak, csaknem enerváltnak látszott. Politikai elemzők – a CNN hírtelevízióban és az MSNBC televízióban – értékelve a republikánus elnökjelölt tegnapi megnyilatkozásait arra hívják fel a figyelmet, hogy Donald Trump mintha már a várható választási vereségre készülne. Floridai beszédében kifejezetten kedvetlennek és érdektelennek mutatkozott, reggeli telefonos tévéinterjújában pedig – amelyet a CNBC televíziónak adott – először pendítette meg, hogy vereséget szenvedhet a novemberi elnökválasztáson. Igaz, azt mondta, ha veszít, akkor ennek oka „politikai korrektsége” lesz, de azt fejtegette, nincs is szüksége arra, hogy elnöknek válasszák, s ha vereséget szenvedne, akkor legalább hosszú vakáció után visszatérhet a régi kényelmes és jó életéhez. „Nem ezt akarom, szerintem győzünk, de majd meglátjuk” – fogalmazott a republikánusok elnökjelöltje. Egyben megismételte, hogy szerinte a választásokat elcsalják majd – márpedig egyes szakértők szerint ezzel is az esetleges vereségre készül, már előre azt magyarázza. Donald Trump népszerűsége és elfogadottsága az elmúlt két-három hétben meredeken zuhant a közvélemény-kutatások adatai szerint.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.