Huszonöt évvel ezelőtt tűnt el Jugoszlávia konfliktusok sorozatában, az utódállamok saját verziójukat tálalják a történtekről a történelemkönyvekben. Jugoszlávia lebontása „csak néhány oldalt foglal el a tankönyvekben, lehetetlen megtudni, hogy mi is történt valójában” – állapítja meg a 18 éves Andjela Babovic, aki most fejezte be középiskolai tanulmányait Belgrádban.
A második világháború következményeként létrejött kommunista Jugoszlávia azután kezdett inogni, hogy meghalt vitathatatlan vezetője, Joszip Broz Tito. 1991-ben hat köztársaságából kettő, Szlovénia és Horvátország kinyilvánította függetlenségét, megkondította a lélekharangot a szövetségi állam fölött. Véres konfliktusok sorozata következett 130 ezer halottal, lakóhelyükről elűzött emberek millióival.
Manapság minden magyarázat nagyjából attól függ, hogy ki hol lakik. Ilyen például a Vihar fedőnevű műveletnek, a horvátországi háború döntő harci cselekményének a magyarázata. 1995 augusztusában a horvát erőknek sikerült visszafoglalniuk a szakadár szerbek által uralt területeket. Civilek százait, horvátországi szerbeket öltek meg, több mint 200 ezer szerb menekült el Horvátországból.
Horvátországban azt tanítják a fiataloknak, hogy a művelettel a szerbek által elfoglalt területeket szabadították fel, míg Szerbiában a tankönyvek eltervezett etnikai tisztogatásról szólnak. Hrvoje Klasic, a zágrábi egyetem történelemprofesszora elképzelni sem tudja, hogy vita jöjjön létre a Vihar műveletről és a szerbek exodusáról. „A történelemkönyvek nem bátorítanak ilyen vitákra” – mondja. Dubravka Stojanovic, a belgrádi egyetem tanára úgy véli, az ilyen megközelítés a fiatal nemzedéknél „merev, hajthatatlan álláspontokat alakít ki. A történelemkönyvek ugyanazokkal az érvekkel jönnek elő, mint amilyenekkel a háborúkat előidézték” – jelentette ki.
Boszniában, abban az országban, amely etnikailag mélységesen megosztott maradt a szerbek, a horvátok és a muzulmánok között, 1992–1995-ben lezajlott konfliktus után a helyzet még összetettebb. A történelemkönyvek csak visszatükrözik a megosztottságot – mondják a beavatottak. „Az erőfeszítések ellenére még mindig léteznek az események különböző interpretációi”, jegyzi meg Elmira Memic szarajevói történelemprofesszor. A történelemkönyvek „átsiklanak bizonyos fontos részletek fölött, s olyanokat hangsúlyoznak, amelyek megszépítik a nemzeti történelmet” – írja Vera Katz, ugyancsak a szarajevói egyetemről.
Minden volt jugoszláv tagköztársaságban a másikra hárítják a felelősséget Jugoszlávia összeomlásáért. Szerbiában azt tudjuk meg, hogy Jugoszlávia azért tűnt el, „mert ellenezték, főleg szlovén és horvát részről Szerbiának azt a jogát, hogy a többi tagköztársasággal egyenlő legyen”. A boszniai tankönyvekben Szerbiát és Jugoszlávia fölötti uralmi igényét teszik felelőssé. Szlovéniában azt lehet megtudni, hogy a Jugoszlávia sorsát megpecsételő vitát alapvetően Szerbia provokálta. Koszovóban a tankönyvek „nagyon egyszerűek és mentesek minden, a jugoszláv bomlás okait magyarázó elemzéstől” – véli Merita Osmani, aki történelmet tanít az egyik pristinai iskolában. Tanítványaim többet tudnak meg Ázsiáról, mint saját történelmük ezen sorsdöntő szakaszáról – teszi hozzá. Belgrádban Andjela Babovic szintén levonja következtetéseit: Jugoszlávia eltűnésének felelősei európai országok, az Egyesült Államok és a NATO. „Jugoszlávia nagyhatalommá válhatott volna, veszélyt jelenthetett volna, ezért háborút provokáltak” – állapítja meg.
