A román sajtó és közvélemény határozottan elutasítja közösségünk önrendelkezési jogát. Tudjuk, miért: mert nem ismerik a fogalmat, és félnek. A baj az, hogy mi sem vagyunk egységesek a témában, köztünk is vannak radikálisok, mérsékeltek és teljesen szkeptikusok. Nézzük meg, miért.
Sok emberrel beszélgettem, sok cikket elolvastam ezzel kapcsolatosan az interneten és a nyomtatott sajtóban. Az autonómiát ellenzők körében különféle elméletek körvonalazódnak.
Az elsőt talán „gettóelméletnek” nevezhetnénk vagy elszakadás-elméletnek, és hermetikusan elszigetelnének az ország testétől. A második az „áttelepítéselmélet”: ha autonómia lenne, megkezdődne a szórvány minél hatékonyabb és céltudatos felszámolása, mondván: gyűjtsük össze egy helyre az egy nyelvet beszélőket. A harmadik a „kiskirály-elmélet”. Ha önrendelkezés lesz, és kikerülünk a központi hatalom látószögéből, a helyi kiskirályok kénye-kedve szerint élhetünk majd, s senkit nem fogunk érdekelni. A negyedik a „nemzetelmélet”, mely szerint székelyek nincsenek, csak székelyföldi magyarok, akik az egységes magyar nemzet részei. Tudatosan választanának szét az anyanemzettől, mert így könnyebb bennünket felszámolni, eltüntetni. Az ötödik – talán leggyakoribb – ellenérv, mely során a magunk hétköznapi életével törődünk, és arra hivatkozunk, hogy megélhetési gondjainkat nem oldja meg az autonómia, kifogytunk a lehetőségekből, elfáradtunk, fiataljaink elmennek.
Minden autonómiaellenző véleményben közös tényező a félelem, mindegyiknek van valami igazságtartalma, és nem lehet egyértelműen leárulózni azokat az embertársainkat, akik a fentebb ismertetett elméletek egyikét-másikát vallják. Oda kell menni minden embertársunkhoz, elmondani észérvekkel – és nem gyűlölködő hangnemben –, kik vagyunk, hova tartunk, és számba kell venni a félelmeket. Egyszóval: kommunikálni. Munka van bőven.
Matekovics János Zoltán
