Hétfő délután öt óra után olyan szélvihar volt Székelyszáldoboson, hogy az iskola és az óvoda tetőzetében százötvenezer lejre becsült kárt okozott. A falu összefogásának köszönhetően a törmeléket eltakarították és ideiglenesen befedték az épületeket, de sok még a tennivaló, hogy iskolakezdésre minden kész legyen.
Az erős szél az óvoda tetőszerkezetébe kapott bele, s át tette azt a szomszédos iskolára. Összesen mintegy hatszáz négyzetméter károsult, ráadásul a legfelső emeleten több tanterem is beázott. Tókos Jenő iskolaigazgató elmondása szerint az iskolabővítés éppen befejeződött, ám most avatás helyett ismét munkára készülhetnek.
„Az építkezés befejeződött, a régi tantermek is megújultak, nyugodt lelkiismerettel várhattuk volna az iskolakezdést, ám a vihar keresztbe húzta számításainkat, s ismét munkába kell állnunk. Balázsi Dénes polgármester biztosított, az önkormányzat minden segítséget megad, tudtommal a megyei tanácsot is felkereste, hogy segítséget kapjunk, én pedig a tanfelügyelőségnél érdeklődtem, valamelyest részt tudnak-e vállalni az újjáépítésben. Nagyon bízom benne, hogy – akárcsak a vihar után Boda Gábor, Rácz Gábor és ifj. Nagy József vállalkozók embereikkel és gépeikkel, hetven-nyolcvan székelyszáldobosi pedig munkaerejével – mindenki mellénk áll, és iskolakezdésre helyreáll a rend” – mondotta az intézményvezető.
Balázsi Dénes polgármester úgy nyilatkozott, bár segítséget kért a megyei tanácstól, és a helyzetről tájékoztatta a kormánymegbízotti hivatalt is, nem várnak senki adományára, saját erőből fognak neki a helyreállításnak. „Nagyon közel a tanévnyitó, sőt, ha tétlenkedünk, a kár is nagyobb lehet, ezért nem várhatunk arra, hogy kapunk-e vagy sem segítséget” – mondotta.