Magyarország hozzáállása a július 15-ei puccskísérlethez példa kell hogy legyen az Európai Unió többi országa számára – mondta tegnap Binali Yildirim török kormányfő Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert fogadva.
Yildirim hangsúlyozta: a magyar külügyminiszter látogatása a szolidaritás erős kifejezése, amelyet nagyra értékel. Nyomatékosította azt is, hogy a puccskísérletet követő tisztogatások a demokratikus jogállam keretein belül zajlanak. Megerősítette: a magyar hatóságok készek az együttműködésre.
Európának és benne Magyarországnak minden kétséget kizáróan az az érdeke, hogy Törökország stabil legyen – mondta Szijjártó Péter. Kifejtette: ha Törökország nem stabil, akkor az Európára háruló bevándorlási nyomás drámai módon növekedhet, és újra tömegesen zúdulhatnak az illegális bevándorlók a nyugat-balkáni útvonalra. Ez komoly nyomás alá helyezné Magyarország déli határát is, és újra megismétlődnének a tavaly őszi jelenetek – hangsúlyozta. A tárcavezető kiemelte: el kell utasítani Törökország destabilizálására irányuló minden kísérletet. Ennek megfelelően Magyarország elítélte a júliusi 15-ei katonai puccskísérletet. Hangsúlyozta: aki Törökország stabilitását támadja, az Európa biztonságát támadja. Tiszteletben kell tartani a demokratikusan megválasztott elnöknek és a kormánynak a történtekre adott válaszát – nyomatékosította.
A magyar külügyminiszter utalt arra: a barát, az bajban is barát, aki mellett ki kell állni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.