Oroszország, Németország és Franciaország vezetői megegyeztek, hogy külön össze fognak ülni az ukrajnai helyzet megvitatására, amikor a G20-csoport szeptember 4-én és 5-én Kínában tartja következő csúcstalálkozóját.
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon állapodott meg erről Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia államfővel. A hangcsoui G20-csúcson az eredeti tervek szerint a normandiai négyek vezetői találkoztak volna – vagyis a megbeszélésen részt vett volna Petro Porosenko ukrán elnök is –, ám az ilyen összetételű tárgyalást az orosz vezető értelmetlennek nevezte, miután az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat augusztus 10-én közölte, hogy a Krímben ukrán diverzánsakciókat hiúsítottak meg. Putyin ezzel kapcsolatban felhívta tárgyalópartnerei figyelmét Ukrajnának a Krím félszigeten elkövetett durva provokációira.
Putyin, Merkel és Hollande szót ejtett az ukrajnai válság rendezését célzó minszki folyamat kilátásairól. A Kreml közleménye szerint külön hangsúlyt kapott annak fontossága, hogy a Donyec-medence különleges státusát végleges formában rögzítse az ukrán törvényhozás, hogy Ukrajnában alkotmányos reformot hajtsanak végre és amnesztiát hirdessenek ki, valamint hogy megszervezzék a helyi választásokat.
Az orosz vezető a telefonos megbeszélésen aggodalmát fejezte ki a kelet-ukrajnai konfrontációs vonalon kialakult helyzet instabilitása miatt. A tárgyaláson kitértek annak fontosságára, hogy szigorúan be kell tartani a tűzszüneti megállapodásokat, az EBESZ különleges megfigyelő missziójának ellenőrzése alatt vissza kell vonni a nehéz fegyvereket, lépéseket kell tenni a helyzet további csillapítása érdekében, beleértve az erők szétválasztását és a demilitarizált övezetek létrehozását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.