Tegnap 9 óra után pár perccel Gábor Áron szülőfalujának főterén, a magánerdészet épülete előtt halálos munkabaleset történt. A községközpont szennyvízcsatornázását előkészítve sáncot ásott a kivitelező szatmárnémeti cég munkacsoportja.
Miután az erőgép megásta a több mint két és fél méteres árkot, két munkás ellenőrzésre lement, majd a deszkatámfal megépítése következett volna, de a frissen ásott föld a két embert maga alá temette. Egyiküket a munkatársaiknak sikerült kimenteniük a föld alól. A kézdivásárhelyi mentő 9.45 órakor beszállította nyílt koponyasérüléssel a kézdivásárhelyi kórházba, ahol elsősegélynyújtás után a brassói sürgősségi kórházba vitték. Állapota lapzártakor még válságos volt. Társa a beomlott föld alatt lelte halálát, mire kiásták, már nem élt. Elsőként a kézdivásárhelyi rendőrség bűnügyi osztályának munkatársai, valamint a megyei ügyészség egyik szakértője érkezett a helyszínre, majd tizenegy órakor a munkavédelmi felügyelőség két felügyelője is megjelent. A munkabaleset körülményeinek kivizsgálása és a felelősök azonosítása folyamatban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.