GÚZS SÁNDOR, Sepsiszentgyörgy. Korán kelő vagyok, mivel fiatalon majdnem 10 évig hajnali negyed négykor keltem, és napi 100 kilométert ingáztam. A Háromszéket is pirkadatkor lapozom, így történt ez azon a napon is, amelyiken Ilie Năstase kitüntetéséről olvastam.
Szerencsére ültem, és nem estem be az asztal alá meglepetésemben, hogy a volt teniszcsillag – jelenleg független szenátor – a Románia Csillaga Érdemrend parancsnoki keresztjét vehette át az állam elnökétől. Az a személy, akit rasszista kijelentéséért – azt javasolta, hogy a cigányokat küldjék Hargita megyébe a magyarság számarányának megváltoztatására – 600 lejre bírságoltak meg. Ilyen összegre büntet a falusi rendőr, ha János bácsi biciklijén nincs lámpa, de ez még hagyján. A furcsa az, hogy egy hallatlan sovén személyt az államelnök személyesen tüntet ki, mikor bennünk, magyarokban még eleven Tőkés László kitüntetésének visszavonása. Az államfő megfeledkezik arról, hogy a magyarok megbíztak benne, de talán majd eszébe jut, amikor a csökkenő tiszteletünket tapasztalja.
SZABÓ KLÁRA, Sepsiszentgyörgy. Nem tudom, kinek címezzem ezt a pár sort, de remélem, hogy akire tartozik, az elolvassa. Az előző polgármester idejében az Erzsébet park pavilonjában vasárnapról vasárnapra volt fúvószenekoncert, amiben két-háromszáz ember (fiatal, öreg, orvos, munkás) gyönyörködhetett, és jól érezte magát azon az egyórás műsoron. Sajnos azonban, az utóbbi években egyre ritkábban örülhetünk az ilyen fajta zenének. Tudom, hogy a nyár vége felé közeledik, de kérjük szépen a felelős személyt, hogy szíveskedjék gondoskodni a jövőben is a vasárnapi fúvósokról. Előre is köszönjük!
TAŢER ILONKA, Sepsiszentgyörgy. A Mező utcában lakom, és már két hete nincs internet- és telefonkapcsolatom. Augusztus 11-én volt egy nagy vihar, amely megrongálta a vezetékeket, nálunk is kiégett két világítótest, azokat kicseréltük, de a távközlést nem tudjuk helyreállítani, pedig nagy szükségem lenne rá: a férjem súlyos beteg, a gyermekeim messze, külföldön élnek, és nem tudok beszélni velük. Voltam a telefontársaságnál, küldtek egy szerelőt, azt mondta, kábelhiba, intézkedni fognak, de nem tették. Még csak fel sem hívtak, hogy mi van. A szomszédnál minden működik, de nálam nem, és amikor visszamentem, azt mondták, tegyek írásos panaszt. A fogyasztóvédőket is hívtam, de oda kell menni személyesen. Hát nekem nincs időm sétafikálni, nem hagyhatom sokáig magára a férjemet. Van egy kicsi telefonunk is, a telefontársaság adta, de az egyik nap tudok vele külföldre beszélni, a másik nap nem kapcsol, teljesen kiszámíthatatlan. Már nem tudom, kihez forduljak!