Az európai labdarúgó-bajnokság után alig vártuk, hogy megkezdődjenek a XXXI. nyári olimpiai játékok Rióban. De milyen gyorsan telik az idő, már vége is van... Aki szereti a sportot, csak az tudja, mennyi öröm, izgalom, drukkolás, bánkódás megy végbe az emberek lelkében ezen események alatt.a
1952 óta követem a nyári olimpiai játékokat, és minden világra szóló sporteseményt. Az olimpiai játékok kiemelkednek, mert minden sportág szerepel, és ott vannak az egész világ országainak élsportolói. Itt mérik össze erejüket, tudásukat, s a jobbak győznek. Az első három sportoló éremjutalmat kap. Persze mindenki a legfényesebbet szeretné. Akkor teljesül ki igazából az olimpia összetartó ereje, amikor ünnepelve átadják az érmeket, elhangzik a győztes sportoló vagy csapat országának nemzeti himnusza, felkúszik a három nemzeti zászló, a közbelső legmagasabbra... A csarnokban, a lelátókon felállnak a jelenlévők, ezzel tisztelegnek a győztesek előtt, legyenek a legkisebb vagy legnagyobb ország képviselői.
Hogy örvend, lelkesedik, tombol, sír örömében az ember, amikor saját nemzeti himnuszát hallja, nézi a legmagasabban lobogó zászlót, látja, hogyan ölelkeznek össze a sportolók örömükben.
Hát mindezektől maradtam, maradtunk el, akik szerettük volna nézni – mint máskor, régebben – a tévében a 8 magyar aranyérem átadási ünnepségeit.
Nagyon örvendünk, gratulálunk a magyar sportolóknak. Mindennap követtük az eredményeket a híradásokban, de csak a száraz tényekkel maradtunk.
A román televízió több csatornán közvetített mindennap. Sok ország himnusza elhangzott, de a magyart egyszer sem hallottam.
Amikor Kozák Danuta megnyerte a futamot, az RTV2 kommentátora bejelentette, hogy még két díjátadó ünnepséget közvetítenek, hát az elsőt közvetítették is, de a másodikat már nem. Nem jutott idő?
Így maradtam a nagy csalódással: nem volt részem, sokunknak nem volt részünk az ünneplésben, lelkesedésben. Olyan felemelő érzés fogott el mindig az elmúlt olimpiákon. A 176 aranyérem közül nagyon sokat láttam, annyi kedves emlék maradt meg a kiváló magyar sportolóktól. Csak egyet említek: 2000. szeptember 21-én, a 27. Sydney-i nyári olimpián délelőtt 11 órakor Kovács Ágnes megnyerte a 200 méteres mellúszást. A díjátadó ünnepség nagyon megható volt. A himnusz akkordjai alatt az úszóbajnoknő sírt, s nekünk, nézőknek is kicsordultak a könnyeink.
Remélem – a többi sportrajongóval együtt – , hogy a következő nagy sporteseményeket egyenes adásban tudjuk követni. Reméljük, az illetékesek találnak megoldást arra, hogy mi, határon túli magyarok ugyanúgy nézzük a tévében a közvetítéseket a versenyekről és a díjátadásokról, ugyanúgy drukkoljunk, lelkesedjünk a magyar sportolók sikereinek, mint az anyaországiak.
Dobos Dávid nyugdíjas
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
