1952 óta követem a nyári olimpiai játékokat, és minden világra szóló sporteseményt. Az olimpiai játékok kiemelkednek, mert minden sportág szerepel, és ott vannak az egész világ országainak élsportolói. Itt mérik össze erejüket, tudásukat, s a jobbak győznek. Az első három sportoló éremjutalmat kap. Persze mindenki a legfényesebbet szeretné. Akkor teljesül ki igazából az olimpia  összetartó ereje, amikor ünnepelve átadják az érmeket, elhangzik a győztes sportoló vagy csapat országának nemzeti himnusza, felkúszik a három nemzeti zászló, a  közbelső legmagasabbra... A csarnokban, a lelátókon felállnak a jelenlévők, ezzel tisztelegnek a győztesek előtt, legyenek a legkisebb vagy legnagyobb ország képviselői.
Hogy örvend, lelkesedik, tombol, sír örömében az ember, amikor saját nemzeti himnuszát hallja, nézi a legmagasabban lobogó zászlót, látja, hogyan ölelkeznek össze a sportolók örömükben.
Hát mindezektől maradtam, maradtunk el, akik szerettük volna nézni – mint máskor, régebben – a tévében a 8 magyar aranyérem átadási ünnepségeit.
Nagyon örvendünk, gratulálunk a magyar sportolóknak. Mindennap követtük az eredményeket a híradásokban, de csak a száraz tényekkel maradtunk.
A román televízió több csatornán közvetített mindennap. Sok ország himnusza elhangzott, de a magyart egyszer sem hallottam.
Amikor Kozák Danuta megnyerte a futamot, az RTV2 kommentátora bejelentette, hogy még két díjátadó ünnepséget közvetítenek, hát az elsőt közvetítették is, de a másodikat már nem. Nem jutott idő?
Így maradtam a nagy csalódással: nem volt részem, sokunknak nem volt részünk az  ünneplésben, lelkesedésben. Olyan felemelő érzés fogott el mindig az elmúlt olimpiákon. A 176 aranyérem közül nagyon sokat láttam, annyi kedves emlék maradt meg a kiváló magyar sportolóktól. Csak egyet említek: 2000. szeptember 21-én, a 27. Sydney-i nyári olimpián délelőtt 11 órakor Kovács Ágnes megnyerte a 200 méteres mellúszást. A díjátadó ünnepség nagyon megható volt. A himnusz akkordjai alatt az úszóbajnoknő sírt, s nekünk, nézőknek is kicsordultak a könnyeink.
Remélem – a többi sportrajongóval együtt – , hogy a következő nagy sporteseményeket egyenes adásban tudjuk követni. Reméljük, az illetékesek találnak megoldást arra, hogy mi, határon túli magyarok ugyanúgy nézzük a tévében a közvetítéseket a versenyekről és a díjátadásokról, ugyanúgy drukkoljunk, lelkesedjünk a magyar sportolók sikereinek, mint az anyaországiak.

Dobos  Dávid nyugdíjas