Figyeljük Sepsiszentgyörgy központi játszóterének gyarapodását, de nem a hinták, lipinkák, mászókák sokasodnak – adott helyen nincs is többre szükség, így jó, ahogy van –, hanem egyre több a fizetős játék, megjelent a pénzért kínált gumilabda, a cukros nyalóka, az évek óta ott működő felfújható ugrálóhoz csúszdát is illesztettek, azért is fizetni kell, a tér másik felén kisautók köröznek a park sétálóin, szintén pénzért. Elég eltölteni egy fél órát, órát a játszótéren, és kiderül, nem minden szülő, nagyszülő örvend a vállalkozók jelenlétének, nehezen tudják lebeszélni apróka gyermekeiket arról, hogy kipróbálják ezeket, és helyette a korosztályuknak megfelelő, rájuk szabott játékokat vegyék birtokba. A helyszínen érdeklődtünk, kinek mi a véleménye a játszótér pénztárca-nyitogató gyarapodásáról.
Bajkó Ildikó ikerlányaival jár a játszótérre, a kicsiknek még a bőrszíjas, székszerű hinta a legbiztonságosabb, de most a gumicsúszda miatt közelharcot kell vívnia gyermekeivel, hogy ne akarjanak minden nap ott csúszkálni: „Nem tartom jó ötletnek a fizetéses játékok megjelenését a város központi játszóterén, ahová az utóbbi időben egyre többen jöttek, és egyre változatosabban próbálják idecsalni az embert. Ha korábban azt mondtam a lányoknak, hogy nem ugrálhatnak a gumiugrálóban, még túl kicsik ehhez, most kérik, hogy csúszhassanak, nehéz ellentmondani ennek. Tíz perc alatt el lehet költeni két gyermekkel húsz lejt, és alig játszanak érte valamit.”
Suciu Jolán két unokájával érkezett tegnap a játszótérre, ő sem ért egyet a játszótéri változásokkal: „Öt perc ugrálásért elkérnek öt lejt, a gyermekek kívánják. Több nyugdíjas nagyszülő jár ide az unokákkal, a gyermekek kérik, hogy kipróbálhassák ezeket, megengedjük, kettőnek már tíz lej az öt perc ugrálás. És még ott vannak az autók, a gumilabda, amit megvásároltunk, de szinte azonnal elszakadt. Nem lenne szabad megengedni, hogy a városi park ingyenes játszóterén vállalkozók működtessenek különböző játékokat pénzért. Ezeknek lehetne találni máshol helyet.”
Van, aki szerint a kisautókat azért nem lenne szabad beengedni a parkba, mert elfoglalnak egy-két sétányt, az apró gyermekek számára pedig veszélyesek. Így véli Gál Antal is, aki másfél éves unokáját hozta a játszótérre. Mihaela Lupşa is ellenzi a kisautók jelenlétét: „Úgy vélem, az ugráló nem zavar senkit, az a játszótér egyik sarkában van, a szülők eldönthetik, hogy odamennek-e vagy sem, de az autókkal nem értek egyet, azoknak nincs mit keresniük a parkban, ez a hely nem megfelelő számukra, és veszélyesek.”
Soós Katalin is gyermekbolondítónak tartja az ugrálót és az autókat, de szerinte „lehet határt szabni a gyermeknek, meg lehet magyarázni, és megérti. Néha megengedem, hogy kipróbálja, de máskor nem. És végül is joguk van a vállalkozóknak a kereskedéshez, nekünk, szülőknek a feladatunk, hogy elmagyarázzuk: alkalomadtán lehet, de mindennap nem autókázunk, nem ugrálunk.”
A válaszokból kiderül: a szülők, nagyszülők többsége jobban szeretné, ha a játszótér megmaradna a klasszikus fahintának, lipinkának, csúszdának, mászókának, amit tudatosan választanak gyermekük számára, és nem kellene két-három éves vagy nagyobbacska, óvodáskorú kicsinyüknek folyton azt magyarázni, hogy a neki épített-berendezett téren mit miért nem szabad. Ennek ellenére szinte alig szünetel az ugráló, a kisautók is köröznek, külső szemlélő számára nem derül ki, hogy a fizetős szülők közül ki ülteti jószántából vagy többperces hiszti után gyermekét a kisautóba, engedi az ugrálóba, vesz neki nyalókát, úgy tűnt, egyesek élvezik, hogy gyermekük milyen ügyes, mások azon voltak, lebeszéljék a második, harmadik körről.
Van megoldás: nem kell összekeverni a kétféle ízlést, stílust, sem a különböző korosztályoknak szóló játéktereket, játék eszközöket, és lévén szó közterekről, a városgazdáknak kell okosan, a lakosság igényeit is figyelembe véve eljárniuk.
