A hagyományokhoz híven az idei, immár tizenhetedik alkalommal megszervezett Bod Péter-napok koszorúzással kezdődtek, a névadó szobrának talapzatára a kegyelet virágait az ötvenöt éves találkozójukra egybegyűlt vén diákok, a tanintézmény és a megyei tanács képviselői helyezték el.
A megnyitón fellépett a képző Gyöngyvirág tánccsoportja és énekkara. Ezt követően egykori zenetanárukra, Vikol Kálmánra (1911—1968) emlékeztek, az ötvenöt éves véndiák-találkozó néhány résztvevője — Fehér Kálmán, Fábián Erzsébet és lánya, Vikol Erzsébet — a nagy tudású és egyenes gerincű pedagógus személyiségét idézte fel, majd az iskola zenetermében Vetró Bodoni András és Bajcsi Ildikó tanár, a tanítóképző igazgatója leleplezte a céhes város szobrásza által készített Vikol Kálmán-domborművet. Az avatóünnepségen közreműködött a népes Vikol zenészcsalád apraja-nagyja, hangszeres zenével és énekszóval tették ünnepélyesebbé az eseményt. Ez a tanítóképző harmadik domborműve, két évvel ezelőtt Nagy Béla, tavaly pedig Fülöp Kálmán tanár emlékére avattak plakettet.