Gyorssegély károk elhárítására

2016. szeptember 1., csütörtök, Közélet

Kovászna Megye Tanácsa négy községnek utalt ki gyorssegélyt tegnapi ülésén. A legtöbbet, 200 ezer lejt Barátosnak az Orbaiteleken augusztus 2–4. között lezúdult esők által megrongált feketeügyi híd javítására.

Tánczos Szabolcs polgármester elmondta, tulajdonképpen már tavaly le kellett volna zárni a hidat, mert nem volt biztonságos. Bardoc 75 ezer lejt kapott Székelyszáldoboson az augusztus 22-i vihar áldozatául esett tetőzetek újjáépítésére. Balázsi Dénes polgármester elmondta, az óvoda tetőzetét teljesen, az iskoláét részben rongálta meg a vihar. Sepsibodok és Zágonbárkány egyenként 65 ezer lejben részesült. Előbbi a Henter Károly-iskolán végzett munkálatok tanévkezdés előtti befejezésére, utóbbi árvízkárok kijavítására. Gheorghe Marin polgármester elmondta: utakat, hidakat, magángazdaságokat rongált meg az ár. Hozzátette, ennél több pénz kellene, de ezt is megköszönik. Tamás Sándor tanácselnök kifejtette, amint eddig is, most is segédkezet nyújtanak a bajban levőknek. Igyekeztek a károk közel felét ellensúlyozni, de csak közmunkálatokra utalhatnak ki önkormányzati pénzt. Henning László alelnök hozzátette: nagyobb károk is voltak más településeken, azok megtérítésére a prefektúrával közösen kormányhatározat-tervezetet készítettek és küldtek el Bukarestbe. (szekeres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-09-01: Jegyzet - Váry O. Péter:

Téma

Ínséges időkben tollhegyre kívánkozó témát találni nem könnyű feladat. Ugyan tucatszám kallódik, mint a szakma egyik örök érvényű mondása hirdeti, az utcán hever, csak le kell hajolni érte. De hát ez is csak egy közhely, mint annyi sok olyan szófordulat, melyektől a hétköznapi beszélgetés akár még frappáns is lehet. Ám most nem ennek az esete forog fenn.
2016-09-01: Közélet - Bokor Gábor:

Javítanák a közlekedési viszonyokat (Újból pályázik Kovászna)

Módosították Kovászna város fejlesztési stratégiáját. A lépésre azért volt szükség, mert a Regionális Operatív Program részeként csak olyan pályázatok számíthatnak finanszírozásra, melyek célkitűzései szerepelnek a település fejlesztési stratégiájában.