Horvátországi magyar gondok a választások előtt

2016. szeptember 8., csütörtök, Kitekintő

Manipulálnak a választói névjegyzékkel a horvátországi parlamenti választások kimenetelének befolyásolása érdekében – jelentette ki Juhász Sándor magyar kisebbségi képviselő a kisebbségek parlamenti képviselői csoportjának sajtótájékoztatóján Zágrábban.

A magyar képviselő azt állítja: horvát és roma nemzetiségű állampolgárok pénzért magyarnak vallják magukat, hogy a magyar listára szavazhassanak vasárnap az előrehozott parlamenti választásokon. Juhász Sándor a Magyar Egyesületek Szövetségének (MESZ) jelöltje és elnöke, a Szociáldemokrata Párt (SDP) tagja, a párt pélmonostori szervezetének alelnöke. Szerinte ezt a gyakorlatot a rivális magyar szervezet, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) folytatja. „364 új magyar nemzetiségű választópolgár van Eszék-Baranya megyében, akik a novemberi választásokon nem léteztek” – mondta Juhász Sándor. Úgy vélte, hogy a választások után ezek az emberek újra horvátnak vagy romának vallják majd magukat. A feltételezett nemzetiségváltásról korábban Veljko Kajtazi roma kisebbségi képviselő úgy nyilatkozott: „Baranyában a romák néhány száz kunáért megváltoztatják a nemzetiségüket.”
Juhász azt kérte a horvát parlamenttől, hogy szigorítsa a törvényt, amely alapján az állampolgárok nemzeti hovatartozásukról nyilatkoznak, továbbá azt, hogy a kisebbségi parlamenti képviselők a jövőben csak a kisebbségi képviselői csoport tagjai lehessenek. A magyar politikus szerint a jobboldali Horvát Demokratikus Közösségnek az az érdeke, hogy Jankovics Róbert, a HMDK jelöltje nyerje meg a szeptember 11-i választásokat.
Jankovics Róbert az MTI-nek elmondta: nem tud a fent említett üzelmekről. Hangsúlyozta, hogy ő párton kívüli, míg Juhász Sándor a Szociáldemokrata Párt tagja. „Ahhoz, hogy egy horvát nemzetiségű állampolgár valamiért magyarnak vallja magát, egy erős horvát pártra van szükség a háttérben, amely meg tudja őt győzni erről; nekem nincs ilyen hátterem” – szögezte le. Jankovics úgy vélte: a szociáldemokraták érdeke, hogy Juhász nyerjen a választásokon, hisz tavaly a választások után elsőként állt ki az SDP mellett.
A horvátországi magyarságnak törvényesen garantált kisebbségi képviselői helyért folyó küzdelemben a tavaly novemberi parlamenti választásokon Juhász Sándor, a MESZ jelöltje a szavazatok 50,24 százalékát (2218 szavazatot), míg Jankovics Róbert, a HMDK jelöltje a szavazatok 49,76 százalékát (2198 szavazatot) szerezte meg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-09-08: Kitekintő - :

Merkel: Németország Németország marad

Sokkal jobb a menekültügyi helyzet, mint egy éve, de van még tennivaló, és az európai szolidaritás kívánnivalót hagy maga után – mondta a német kancellár tegnap a szövetségi parlamentben (Bundestag).
2016-09-08: Világfigyelő - :

Kétnyelvűség Felvidéken

Kétnyelvű – szlovák és magyar – közlekedési tájékoztatás bevezetésére tesz javaslatokat a Magyar Közösség Pártja (MKP) a szlovákiai közlekedési miniszternek – jelentette be a felvidéki magyar párt vezetése tegnapi sajtótájékoztatóján Pozsonyban.